Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Száz teherautó meg egy talicska

Körgyűrű a tranzitforgalomnak, áruszállítás és pakolás csak éjszaka - erre volna szükség Budapesten.


Dátum: 2008-03-18 14:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=110797
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:21:56.021662, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Egyelőre csak a teherautók behajtási díját sikerült emelni, az M0-ás továbbra is csonka, és ellenőrzés híján divat marad a "vészvillogós" rakodás.

Tegnap a Felvonulási téren állt egy talicska, amelyre az volt írva: Alternatíva. A különös a talicskában csupán az volt, hogy egy olyan MAN tehergépkocsi vezetőfülkéjének tetejére tették, amelyhez hasonlóból még kilencvenkilenc foglalta el a teret az Ajtósi Dürer sortól egészen a Damjanich utcáig. A fuvarozók ugyanis így tiltakoztak a behajtásiengedély-rendszer ellen, amely rendelettel szerintük "nemcsak a fuvarozókat sújtotta az önkormányzat, hanem magát a fogyasztói társadalmat is. A fuvarozók terheinek megemelése kihat a lakosságra is, hiszen a megnövelt szállítási költségekkel elsősorban a lakosságnak kell számolnia."

Ilyesmi indokokkal magyarázta a demonstrációt a Fuvarozók Érdekvédelmi Szövetkezete azon a szórólapon, amelyet az autósoknak osztogattak. Olbrich Zsolt, a demonstráció egyik rendezője éppen egy fuvart mondott le mobiltelefonján, mondván, hogy talán majd reggel mehet az a hat köbméter sóder, mert most demonstrál a járművével együtt. Addig is a rendező és néhány köré gyűlt sofőrtársa sorra vette a rendelet kifogásolt részeit. Először is azt, hogy drága, hiszen egy 18 tonnás jármű engedélye egyetlen hónapra 20 ezer forint körül lesz, és csakis célirányosan közlekedhet. Az ügyintézési idő pedig nyolc nap. Már most, ha a kertépítő azt mondja, hogy holnaputánra kér négy köbméter kerti földet, a fuvart nem tudják elvállalni.

Illetve mégis, csakhogy megosztva. A rendelet szerint ugyanis, amit lehet kisebb adagokban kisebb járműveken fuvarozni, azt nem vihetik egyben. Vagyis mixerbeton vagy 15 méteres hídelem mehet, a sóder vagy a tégla már nem. A megosztva szállítás pedig furcsa elképzelés, mert a lapát, a veder és a talicska is alkalmas szállításra, csak kérdés, hogy ésszerű-e.

A száz nyerges vontató, sóderszállító, konténeres autó és darus kocsi felvonultatásában azonban volt valami megnyugtató. Kínosan ügyeltek arra, hogy semmiképpen se keveredjen politika a demonstrációba. Ezért amikor valaki azt találta mondani, hogy Kamazával milyen szívesen elütné a miniszterelnököt, máris akadtak jelentkezők, akik viszont ellenlábasát képzelték a DAF lökhárítója elé. Abban azonban konszenzus alakult ki közöttük, hogy mit is kezdenének a főváros vezetőivel - szigorúan szakmai alapon.

Azt senki sem vitatja, hogy Budapestről teljesen száműzni nem lehet és nem is szabad a teherforgalmat, valamint azt sem, hogy a városlakóknak sem kell dübörgő kamionforgalmat elszenvedniük a bel- vagy a kertvárosban. Abban is mindenki egyetért, hogy az áruszállítást valahogyan - lehetőleg éjszaka, mint számos európai nagyvárosban - meg kell oldani, és abban is, hogy amelyik teherautósnak nincs dolga a város belsejében, az ne kényszerüljön arra, hogy a belvároson át tudja csak elhagyni Budapestet.

A főváros rendeletmódosításával a korábbi nyolc-tízszeresére emelte a teherautók behajtási díját, valamint - a tranzitútvonalakat és a nagyobb logisztikai központokhoz vezető útvonalakat kivéve - engedélykötelessé tette a teherautók behajtását az immáron a teljes városra kiterjesztett védett övezetbe. Ez magyarul annyit tesz, hogy a 3,5 tonnánál nehezebb teherautóval közlekedőknek csak az nem kerül pénzébe, ha nem térnek le az autópályák bevezető szakaszairól és az M0-ás körgyűrűről. Azért viszont már fizetniük kell, ha a három budai és az öt pesti zóna bármelyikébe célforgalomként behajtanak.

A fuvarozók legfőbb sérelme, hogy szerintük nagyon drága a behajtási engedély. Az engedélyek kiadásával foglalkozó fővárosi önkormányzati cég, a Parking Kft. vezetője, Gyarmati Zoltán szerint viszont az elmúlt 18 év alatt most először emelték a tarifát, ami a 3,5-7 tonnás teherautóknál havi ötezer forint, nem elviselhetetlen összeg.

A fuvarozók azt is nehezményezik, ha többször, különböző zónákba (például egyszer Észak-Pesten, másszor Csepelen) kell szállítaniuk, akkor annyi engedélyre van szükség, ahány zónahatárt átlépnek. A főpolgármesteri kabinet tegnap ezért módosította úgy a rendeletet, hogy Budára és Pestre kombinált engedélyt lehessen kiváltani, 33 százalékos kedvezménnyel.

A fuvarozók a szigort korainak is tartják, szerintük még elfogadható lenne a díjemelés, ha azt az M0-ás körgyűrű elkészülte után vezették volna be. A körgyűrűt egyébként az elmúlt húsz évben mindössze az M1-es és a 4-es főút közötti szakaszon sikerült megépíteni, az M3-as autópályáig tartó keleti szektor és az onnan Budára visszatérő szakasz elkészülte, a Megyeri híddal együtt, az idén nyáron várható. (A további budai folytatás sorsa még kérdéses, több civil szervezet vitatja ugyanis az észak-budai továbbvezetést.) Gyarmati Zoltán szerint a rendeletszigorítás mielőbbi bevezetésének az oka az volt, hogy Budapest levegőszennyezettsége - amelynek harmadáért a teherautók a felelősek - az utóbbi időben jelentősen romlott. Emlékeztetett arra, hogy civil szervezetek éppen azt kérték számon a fővárostól, hogy miért nem hoz még drasztikusabb intézkedéseket a teherautó-forgalom visszaszorítására.

Aki vészvillogóval "akad el", hogy a parkoló autók mellett nyugodtan rakodhasson, jelenleg is szabálysértést követ el. Kevesen tudják, hogy a fővárosban 400 helyen legálisan is lehetne árut rakodni, csak e helyeket is elállják a parkoló kocsik. Ez ellen pedig a rendőrségnek és a közterület-felügyeletnek kellene fellépnie. Gyarmati Zoltán ezzel kapcsolatban azt mondta: a teherautó-forgalom korlátozása a korlátozott övezetek egy részében csak napközbenre vonatkozik, vagyis a rendelet kifejezetten ösztönözné, hogy az áruszállítást éjszaka vagy a csúcsforgalmi időszak után oldanák meg. A Parking azt is jó ötletnek tartaná, hogy az áruszállítók, abban a negyed- vagy fél órában, amíg ki nem pakolnak, ingyen várakozhassanak, ezt a javaslatukat azonban a három budapesti parkolási társulás egyike sem vezette be.

A fuvarozók elszántak, ha mára nem sikerül elérniük követeléseiket, az engedély nélkül használható főutakon lassító demonstrációba kezdenek.

Kapcsolódó elemek