Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Öt méter


Dátum: 2008-03-19 08:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=110840
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:23:08.885639, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tegnaptól azt is tudjuk: Veres János pénzügyminiszter esetében öt méter a biztonságos távolság. Azon belül felöklel, lefejel, netán meg is harap. Ezentúl a sajtótájékoztató előtt a szóvivő zsírkrétát vesz elő, és a pulpitus köré felrajzolja a demarkációs vonalat, amelyet csak kormánypárti, netán néma újságírók és bólogatójánosok léphetnek át - a Hír TV stábja például nem.

(...)

Itt tartunk 2008-ban, lassan két évtizeddel a rendszerváltás után. A hatalom mai birtokosai - a baráti sajtó együtt érző bólogatása mellett, néha világosan kifejezett biztatására - sokszor elmondják, hogy durvul a közélet, és ez milyen nagy kár. Persze ők mindent megtesznek a káros folyamat megfékezésére (felöklelnek, lefejelnek, esetleg harapnak is), de hát a csúnya ellenzék miatt falra hányt borsó az egész.

Most jut eszembe: négy napja ünnepeltük a sajtószabadságot. Ennek mértékegysége ma öt méter.

Kapcsolódó elemek