A Fidesz üdvözöli a magyar kormány ma várható döntését
A Fidesz Koszovó függetlenségének kikiáltása óta sürgeti a Kormányt, hogy Magyarország minél előbb ismerje el az önálló Koszovót - hívja fel a figyelmet Németh Zsolt.
Dátum: 2008-03-19 13:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=110871
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:23:18.248869, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Koszovó függetlenségének kikiáltása óta sürgeti a Kormányt, hogy Magyarország minél előbb ismerje el az önálló Koszovót - hívja fel közleményében a figyelmet Németh Zsolt, a Fidesz külügyi kabinetjének vezetője, az Országgyűlés külügyi és határon túli magyarok bizottságának elnöke.
Leszögezi: meggyőződésünk, hogy Magyarország nem bátoríthatja azokat a szerb politikai erőket, melyek azt gondolják, hogy Koszovót meg tudja tartani Szerbia.
Mint fogalmaz, a magyar kormány ma várható döntését üdvözöljük, egyben felhívjuk a figyelmet arra, hogy a kormánynak minden szükséges intézkedést meg kell tennie annak érdekében, hogy a vajdasági magyarság biztonsága és nyugalma az elismerés következtében ne szenvedjen csorbát.