Gyurcsány Ferenc a nemzeti ünnepről - a Fidesz véleménye
Dátum: 2008-03-19 13:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=110873
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:23:18.891885, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Miközben a március 15-én szolgálatot teljesítő rendőröket Gyurcsány Ferenc kitünteti, továbbra sem tesz semmit a 2006. október 23-i rendőri brutalitás áldozatainak kárpótlása érdekében. A demokrácia és a jogállamiság szégyene az, hogy másfél évvel a rendőrök által nyilvánvalóan elkövetett brutális bűncselekmények után sem került sor a tettesek és a cselekményekre utasítást adó vezetők felelősségre vonására, valamint az ártatlan áldozatok jogi, erkölcsi és anyagi kárpótlására. Határozottan felszólítjuk Gyurcsány Ferencet, a kormányt és a rendőrség vezetőit, hogy eddigi magatartásukkal ellentétben tegyenek meg mindent az igazság kiderülése érdekében.
Balog Zoltán,
az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának elnöke