Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kerékpárút épül a Békés egyei Újkígyóson

Több mint két kilométer hosszúságban kerékpárút épül a Békés megyei Újkígyós nagyközségben.


Dátum: 2008-03-19 17:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=110904
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:23:27.991635, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A település önkormányzata sikerrel pályázott a régiós operatív programra és nyert el 74.7 millió forintos vissza nem térítendő támogatást. A fennmaradó 10 százalékos önrészt, 8,3 millió forintot pedig a helyi képviselő-testület biztosította - mondta a nagyközség polgármestere, mielőtt aláírta volna a támogatási szerződést szerdán, Újkígyóson. Szebellédi Zoltán hozzátette: a nagyközség belterületén legkésőbb a jövő esztendő tavaszára elkészülő kerékpárút lehetővé teszi a lakosság számára, hogy kerékpárúton közelíthessék meg a fontosabb közintézményeket, így az iskolát, az óvodát, az önkormányzatot és a helyi nagyobb kereskedelmi egységeket.

Szaló Péter, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium szakállamtitkára azt emelte ki, hogy a közlekedésben is ismert a fenntartható fejlődés fogalma. Mint mondta, a kerékpárutak építése ugyanis nemcsak a baleset lehetőségét csökkenti, hanem a kerékpározás egyúttal a környezet megóvását is jelenti.

Domokos László, a megyei önkormányzat elnöke, Újkígyós díszpolgára köszöntőjében azt hangsúlyozta, hogy jó helyre került az uniós támogatás, hiszen Békésben található a lakosság arányához képest a legtöbb kerékpáros az országban.

Kapcsolódó elemek