Gyurcsány, a földönkívüli
Dátum: 2008-03-20 12:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=110954
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:23:43.370265, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Tán még sosem volt ilyen a március. Az ünnepen a hatalom kordonok mögé rekesztette önmagát. Az állami és a fővárosi rendezvényeken beléptető kapuk, táskát kutató, motozó őrző-védők várták az emlékezőket. Gyurcsány Ferenc csak röpke píársétára merészkedett ki fényes elszigeteltségéből a Roosevelt térre, hogy övéi körében elmondott esti beszédének életszagot adjon. "Jártam az emberek között", mondta büszkén, mint egy földönkívüli, s a kamerának megmutatta sebtelen arcát, kezét.
Senki sem bántotta."