"Tiszta kéz" az SZDSZ-ben: még nyomoznak utána
Sásd SZDSZ-es polgármesterasszonyának nem egészen tiszta a keze - derült ki, miután a szabad demokrata önkormányzati vezetőnek az ügyészség a körmére nézett. A jelentős hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt nyomozás alá vont Kovács Sándorné ennek megfelelően nem is habozott: a Magyar Hírlap értesülései szerint tisztéről még a minap lemondott.
Dátum: 2003-03-13 13:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8216
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:07:04.522279, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A botrányos bizniszre Fodor István alpolgármester bukkant még december 12-én, amikor egyértelművé vált előtte, hogy Kovácsné egy el nem készült lakópark-dokumentáció "ellenértékeként" fizetett ki előre 20 millió forintot a Hegyhát Kht.-nak.
A polgármester a terveket később sem tudta bemutatni, ezért januárban a képviselő-testület felfüggesztette állásából, majd pedig a pécsi városi ügyészséghez fordulva feljelentést tett.
Február közepén újabb fegyelmi eljárás következett: ennek egy 3 millió 120 ezer forintos tanulmány volt a tárgya, melyet a szakértők értékelhetetlennek nyilvánítottak.
Kajdon Béla jegyző elmondta: a szerződés összesen 16 terv elkészítéséről szólt, ezért fizette ki a polgármester a 20 millió forintot. A baj csak ott van - folytatta -, hogy a terveket az önkormányzat 68 százalékos tulajdonában lévő kht. egyszerűen nem készítette el.
Mint arra Fodor István, az új polgármester-aspiráns rámutatott, a gyanú dokumentálható tényeken alapul, az ügy végső tisztázása pedig a rendőrség feladata lesz.
A most lemondani kényszerült Kovács Sándorné ügylete rendkívül rosszkor jött az önkormányzatnak. Fodor István bejelentése alapján kiderült ugyanis, hogy a költségvetésben óriási hiányok mutatkoznak, s ezért a büdzsé elfogadása után elkerülhetetlen lesz a válságkezelés.
Kovácsné dicstelen távozása után a helyi választási bizottság május 18-ra írta ki az önkormányzati választást.
Forrás: Magyar Hírlap
fidesz.hu