Tárgyalások kezdődnek a fuvarozókkal
A főváros vezetősége a jövő héten ül tárgyalóasztalhoz a fuvarozói érdekképviseletek illetékeseivel, hogy a márciustól hatályos behajtásidíj-rendelet módosításának lehetőségéről tárgyaljon.
Dátum: 2008-03-20 13:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=110962
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:23:45.759619, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A városvezetés már eljuttatta ezzel kapcsolatos javaslatait az érdekképviseletekhez - értesült lapunk. Ezt megelőzően még ezen a héten egyeztet nyolc érdekvédelmi szervezet a hét eleji demonstrációt szervező Közúti Fuvarozók Érdekvédelméért Nonprofit Kft.-vel az egységes álláspont kialakításáról.
A fuvarozók kedden vonultak föl a Hungária körúton. A tiltakozásuk közben a rendőrök csaknem félmillió forintos helyszíni bírságot szabtak ki.
A fuvarozók elégedetlenségét főképp az váltotta ki, hogy márciustól valamennyi budapesti kerületben korlátozásokat vezettek be a nehézgépjárművel közlekedőknek, az üzemben tartók csak külön behajtási engedéllyel és megemelt díjakért használhatják az útvonalakat. A főváros javaslata szerint a 12 tonna feletti járművek esetében Észak-Budán, Dél-Budán és Észak-Pesten kijelölnének olyan útvonalakat, amelyeket a fuvarozók célforgalomként behajtási engedély nélkül vehetnek igénybe. Módosítanának azon a rendeleten is, amely azt szabályozza, hogy a közép-pesti utakra milyen időszakokban lehet behajtani.