Kéretlen levél Gyurcsánytól
Kiskunhalason olyan személyek is kaptak Gyurcsány Ferenc pártelnöktől levelet az elmúlt napokban, akik nem tudtak arról, hogy az MSZP helyi szervezetének tagjai - közölte Halász Balázs kiskunhalasi önkormányzati képviselő kedden az MTI-vel; Jekő Attila, az MSZP kiskunhalasi szervezetének alelnöke szerint viszont csak adminisztrációs hibáról van szó.
Dátum: 2008-03-25 11:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=111064
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:24:16.021001, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Erős a gyanú, hogy továbbra is vannak fiktív tagok az MSZP kiskunhalasi szervezetében, mert többen eljuttattak hozzánk olyan leveleket, melyekben Gyurcsány Ferenc pártelnök arra kéri a tagokat, hogy minősítsék az MSZP politikáját" - mondta a kiskunhalasi fideszes politikus. Halász Ferencnek beszámolt arról, két levél címzettje is jelentkezett, akik nem tudtak arról, hogy az MSZP szervezetébe beléptek volna.
Az MSZP kiskunhalasi szervezetének korábban az előzetes letartóztatásban lévő Zuschlag János volt az elnöke, aki komoly "szervezőmunkával" több száz főt beléptetett. Az MSZP országos központja tagrevíziót rendelt el, és Szekeres Imre, az MSZP alelnöke jelenlétében 2007 decemberében 104 taggal újjáalakult a helyi szervezet. A tisztújításon Várnai Lászlót, a város polgármesterét választották meg elnöknek, de a taggyűlésen csak mintegy ötvenen szavaztak.