Ismét lesz nyári tábor
2008. július 23-a és 27-e között Balatonszárszón, a Soli Deo Gloria rendezvényközpontban a Fidesz Ifjúsági Tagozata másodszor is megrendezi nyári táborát.
Dátum: 2008-03-26 11:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=111146
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:24:41.097575, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Miként tavaly, ezúttal is jó közösségre, gazdag programra, kellemes szórakozási lehetőségekre számítanak a szervezők. A festői balatoni környezet mellett lehetőség nyílik arra, hogy a résztvevők találkozhassanak és elbeszélgethessenek a Fidesz vezető politikusaival, meghatározó szakértőivel.
A részvételi díj 6-tól 10 ezer Ft-ig terjed, attól függően, hogy 2 vagy 4 ágyas szobában történik az elhelyezés. Az ár tartalmazza a szálláson kívül a reggelit, ebédet és vacsorát.
Jelentkezni itt lehet:
Viasz Tibor:
06203607418