Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Andrzej Wajda filmet forgat Katynról

Andrzej Wajda filmet készül forgatni a katyni mészárlásról; a művet még lehetőleg az idén be is akarja fejezni. A világhírű, Oscar-díjas lengyel filmrendező ezt szerdán jelentette be a Varsói Egyetemen Wlodzimierz Odojewski lengyel prózaíró közönségtalálkozóján. Wajda legújabb filmje Odojewski egyik elbeszélése alapján készülne.


Dátum: 2003-03-13 15:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8223
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:07:06.618899, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A 76 éves Wajda elmondta: kötelességének tekinti ennek a filmnek az elkészítését, hiszen édesapja egyike volt annak a mintegy 22 ezer lengyel hivatásos és tartalékos tisztnek, akik a II. világháború kezdetén szovjet fogságba estek, és akiket Sztálin rövid úton, ítélet nélkül kivégeztetett. Régóta dédelgette magában ezt a filmtervet, de sokáig nem talált hozzá megfelelő irodalmi alapanyagot: a szocializmus idején Lengyelországban a cenzúra akadályozta meg, hogy a szerzők ehhez a témához nyúljanak, az emigráns irodalom számára pedig túlságosan nehéznek bizonyult Katyn feldolgozása.

Odojewski elárulta, hogy az elbeszélés és a forgatókönyv megtörtént eseményeken alapul. 1945-ben az akkori lengyel kormány elhatározta, hogy saját vizsgálatot indít Katyn ügyében. Az ezzel megbízott krakkói ügyész azonban igen hamar lemondott a vizsgálatról, majd titokzatos körülmények között meghalt. Odojewski elbeszélésében az ügyész a lengyel kommunista titkosszolgálat (UB) áldozatává vált. A közönségtalálkozó egyik résztvevője elmondta, hogy pontosan így történt, az ügyészt két, "régi jó" krakkói értelmiségi családból származó lengyel fiatalember ölte meg.

Odojewski könyveinek állandóan visszatérő témája a két világháború között Lengyelországhoz tartozott, ma Ukrajna részét képező Volhínia és Podólia területén élt lengyelek sorsa, akik között véres etnikai tisztogatást rendezett az Ukrán Felszabadítási Hadsereg (UPA). Az egykori gyászos eseményeknek, melyekben egyes becslések szerint mintegy 200 ezer lengyel pusztult el, idén nyáron lesz a hatvanadik évfordulója.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek