Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Újratárgyalnák a koalíciós szerződést


Dátum: 2008-03-26 22:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=111171
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:24:48.728836, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szükség van a koalíciós partnerrel való együttműködés újragondolására, ezért a platform felkéri Gyurcsány Ferenc pártelnököt, hogy az SZDSZ tisztújítása után haladéktalanul kezdeményezze a koalíciós szerződés újratárgyalását tartalmi és strukturális szempontból egyaránt - szögezte le Mesterházy Attila. Az MSZP harmadik hullám platformjának vezetője szerint adott körülmények között az MSZP számára lesz vállalhatatlan a koalíció.

(...)

Egy másik kérdésre (Mesterházy Attila - a szerk.) közölte: "én hiszek abban, hogy van lehetőség a kisebbségi kormányzásra".

Kapcsolódó elemek