Több mint ezer éve Európában
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia azt ajánlja a katolikus hívőknek és minden magyar állampolgárnak, hogy saját lelkiismereti döntése és felelőssége szerint az április 12-i népszavazáson támogassa Magyarország európai uniós csatlakozását.
Dátum: 2003-03-13 16:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8225
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:07:07.260486, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az erről szóló nyilatkozatot a testület csütörtökön, háromnapos tavaszi ülésének zárónapján tette közzé.
A dokumentum szerint a püspöki konferencia kötelességének érzi, hogy nyilatkozzon a csatlakozás kérdésében, amelyben bátorítást jelent számára II. János Pál pápa sürgetése a közös európai ház építésére, ahol kelet és nyugat értékeiből kölcsönösen merítve emberhez méltó jövő épülhet minden, Európában élő nép számára.
A testület kiemeli: tudja, hogy a csatlakozás nehézségekkel és áldozatokkal is jár, de hisz a minden emberről gondoskodó Istenben és bízik abban, hogy Európa nagyobb közösségében a mainál igazságosabb és testvériesebb világ alakulhat ki.
A nyilatkozatban hangsúlyozzák, hogy a magyarok európaiak több mint ezer éve.
Szent István az európai államok családjába egyenrangú államként vezette be őseinket. Európa akkor már évszázadok óta a keresztény hitben élt, mégis az új népek, köztük a magyarok, hozzájárultak a keresztény élet megújításához - teszik hozzá.
A püspöki konferencia felhívja a figyelmet arra, hogy - megannyi nehézség közepette is - ezer éven át a kereszténység határozta meg nemzetünk történelmét és kultúráját.
"A továbbiakban is bízunk abban, hogy megőrizhetjük nemzeti önazonosságunkat, ha mi is akarjuk. Reméljük, hogy az egyesült Európában jobban tudjuk segíteni a határon túl élő magyar testvéreket, hiszen ők is jogos örökösei közös magyar múltunknak" - fogalmaznak.
A testület rámutat arra: a XX. század viszontagságai igazolták, hogy a kis nemzetek és népek önmagukban csak a nagyhatalmak játékszerei.
"Ezért, ha nem leszünk az egységes Európának alkotó tagjai, akkor könnyen más erők hatalma alá kerülhetünk" - fűzik hozzá. Kiemelik továbbá, hogy az Európai Unió 15 tagországának 320 millió polgára mellett a belépés előtt álló 10 ország 130 millió lakosa - az egységes Európa tagjaként - biztosan meghatározó erő lesz a kontinens életének alakításában.
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia a nyilatkozatban úgy értékeli: a jelen történelmi helyzet mérlegelése és az ésszerű megfontolás azt indokolja, hogy támogatni kell az európai népek egységre törekvését.
Az említett nyilatkozatot a vasárnapi szentmiséken olvassák fel a katolikus templomokban.
MTI - fidesz.hu