Szocialista cenzúra Békésben
Békés megye kormánypárti vezetése korlátozza a szólásszabadságot. Erről Domokos László a Fidesz megyei elnöke beszélt csütörtöki békéscsabai sajtótájékoztatóján, utalva arra, hogy az új megyei vezetés felmondta a helyi Csaba Televízióval korábban kötött szerződést, amelynek értelmében a tévétársaság teljes egészében, vágatlan formában közvetítette a megyegyűlésen elhangzottakat.
Dátum: 2003-03-13 16:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8226
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:07:07.558963, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az új közvetítési koncepció értelmében, amelyet a képviselők többsége jóváhagyott a közgyűlés március 7-ei ülésén, a Csaba Televízió a továbbiakban csak egy harmincperces, szerkesztett összeállítást juttat el a nézőkhöz.
A megyei elnök rámutatott: ezzel a gyakorlattal az önkormányzat vezetése korlátozza a nyilvánosságot, mert a nézők nem tudják eldönteni, hogy a számukra húsbavágó kérdésekben a politikusok közül kik képviselik érdekeiket, kik milyen álláspontot foglaltak el egy-egy vita során és hogyan szavaztak.
- A harmincperces összefoglaló elsősorban propaganda funkciókat elégít ki, és nem biztosítja az állampolgárok számára a nyilvánosságot - szögezte le. Domokos László kifejezte aggályát, hogy a megyei önkormányzat által követett televíziós gyakorlatot átveszik a helyi önkormányzatok is.
A Fidesz megyei vezetője kritikával illette Varga Zoltánnak, a megyei közgyűlés szocialista elnökének vitavezetési gyakorlatát is.
- Kénytelenek vagyunk szervezeti és működési szabályzattal járni a megyei közgyűlésekre, mert egyre inkább elharapódzik az a gyakorlat, hogy az elnök nem ad szót az ellenzéki képviselőknek, mondván: zavarjuk a közgyűlés előre elhatározott menetrendjét - mondta Domokos László.
MTI - fidesz.hu