Kényszerhelyzetben a körjegyzőségek
A Fidesz Békés térségének országgyűlési képviselője szerint az elmúlt időszakban több kistelepülés kényszer hatására hozott létre körjegyzőséget, ám ehhez több helyen nincsenek meg sem az anyagi, sem a tárgyi feltételek. Erről Erdős Norbert beszélt csütörtöki sajtótájékoztatóján, Békésen.
Dátum: 2008-03-27 12:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=111232
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:25:07.115691, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Elmondta: a körjegyzőségek alapítását ugyan támogatja a kormány, ám az ezredfordulótól, illetve 2007-től már kényszerhelyzetet is teremt az ösztönzéssel, hiszen előbb az 500 fő, majd az ezer fő alatti települések csak abban az esetben igényelhetnek Önhiki-támogatást, ha körjegyzőséghez tartoznak.
A támogatás nagysága azonban szerinte nem elegendő. Példaként a választókerületében működő, bélmegyeri központú körjegyzőséget említette, amelyhez még Tarhos és Csárdaszállás tartozik.
Ezekbe a községekbe idő hiányában csak hetente egyszer tud ellátogatni a körjegyző, ráadásul hiányoznak az informatikai és technikai feltételek is, hiszen van ahol még kézzel iktatnak.
A képviselő ezért a közelmúltban írásban fordult az önkormányzati és területfejlesztési miniszterhez azt firtatva, lesz-e lehetősége az érintett településeknek, illetve körjegyzőségeknek a megváltozott körülményekhez méltó feltételek kialakítására valamilyen pályázat segítségével.
Bajnai Gordon válaszában közölte: a kistelepülések körjegyzőséghez való csatlakozással működési, igazgatási kiadásaikat jelentősen csökkenteni tudják, a tavalyi évben például 109 körjegyzőség alakult, valamint 69 bővült új taggal, így 2008 év elején a számuk 755-re növekedett, az érintett önkormányzatoké pedig 2004-re gyarapodott.
A körjegyzőségek működési feltételeinek javítása érdekében az idei költségvetési törvényben 3,5 milliárd forint szerepel, amelynek egy része a tárgyi feltételek javítását szolgálja.
A támogatás igénylésének, döntési feltételrendszerének, elszámolásának részletes szabályairól szóló miniszteri rendelet előkészítése pedig folyamatban van - tájékoztatta Erdős Norbertet a miniszter.