Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Katyn'i mártírok parkja Óbudán

A Katyn'ban kivégzett lengyel áldozatok emlékét őrző óbudai közterület elnevezéséről döntött az óbudai képviselő testület.


Dátum: 2008-03-27 12:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=111235
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:25:08.023561, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tarlós István, Óbuda-Békásmegyer korábbi polgármestere, a Fővárosi Közgyűlés Fidesz-MPSZ képviselőcsoportjának vezetője kezdeményezte, hogy Magyarországon, konkrétan Budapesten legyen egy olyan közterület, amely a Katyn'ban gyalázatos módon kivégzett lengyel emberekre emlékeztet.

Tekintettel a kezdeményezés jelentőségére, a szándék nemes voltára, valamint Óbuda-Békásmegyer lengyelországi testvérvárosi kapcsolatára Bús Balázs polgármester - megtiszteltetésként értékelve és mindenképpen támogatva - azonnal felkarolta a kezdeményezést. Javaslatára a Nagyszombat utca Árpád Gimnázium előtti, jelenleg elnevezéssel nem rendelkező közterület került kiválasztásra.

Bús Balázs polgármester véleménye szerint a szóban forgó terület méltó helyszínt biztosít a kialakítandó emlékhelynek, emlékeztetve a legújabb kori lengyel történelem egyik legnagyobb tragédiájára.

A Katyn'i mártírok parkja néven történő elnevezésről szóló határozati javaslatot Óbuda-Békásmegyer képviselőtestülete 2008. március 27-i testületi ülésén megszavazta.

Kapcsolódó elemek