Tartózkodott a koalíció - Nem lesz kismamabérletet
Nem támogatta a Fővárosi Közgyűlés többsége csütörtökön azt a KDNP-javaslatot, hogy már áprilistól vezessék be a BKV-nál a kisgyermekes bérletet. Rétvári Bence (KDNP) előterjesztésében hangsúlyozta, hogy a decemberi közgyűlési döntés alapján elkészített hivatali javaslatot nyújtotta most be.
Dátum: 2008-03-27 23:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=111263
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:25:16.363613, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Korábban egyébként szintén a KDNP kezdeményezte ennek a bérletnek a bevezetését. Közölte, hogy az évközi bevezetés miatt 180 millió forinttal növekedne a BKV vesztesége a hivatal számításai alapján. Az új bérletet, a diákbérlethez hasonlóan, 3.250 forintért árulnák.
Bagdy Gábor (KDNP) szerint a BKV-nál vannak olyan belső tartalékok, például a tanácsadói szerződések, amelyek törlésével finanszírozható ez a bérlet.
Balogh Pál (MSZP) úgy vélte, hogy semmilyen konkrét célt nem szolgál ez a szerinte csupán gesztuspolitikainak tekinthető javaslat. Megjegyezte, hogy egy önálló cég rovására nem adhat kedvezményt a főváros.
Dancs Gábor (SZDSZ) emlékeztetett rá, hogy a kisgyermekes bérletről szóló decemberi közgyűlési döntés során más termékekről, például az sms-jegyről is határoztak. Emiatt szerinte egy későbbi időpontban egyszerre kellene bevezetni az összes kedvezményt. A javaslatot az ellenzékiek támogatták csak, a szocialisták és az SZDSZ fele tartózkodott, a liberális frakció másik része pedig nem vett részt a szavazáson.