Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lőgyakorlatot tartanak az iraki "tolmácsok"

Lőgyakorlatot tartanak az iraki önkéntesek a taszári bázison pénteken. Erről az amerikai hadsereg magyarországi sajtóközpontja közleményben tájékoztatott csütörtökön.


Dátum: 2003-03-13 18:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8231
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:07:09.109349, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


- A 9 mm-es pisztollyal történő lőgyakorlat az önvédelmi kiképzés része - áll a dokumentumban.

A közleményben foglaltak szerint az iraki önkéntesek fontos szerepet játszanak majd "a háború után megalakuló iraki közigazgatásban". A dokumentum szerint az önkéntesek azzal a céllal érkeztek a kiképzésre, hogy Irakot demokratikus országgá alakítsák.

Az önkéntesek első csoportja - amely január 29-én érkezett Taszárra - február 7-én tartott lőgyakorlatot a bázison.

Az irakiak az önvédelmi fegyverek kezelésének elsajátításán túl felkészülnek a polgári és katonai kapcsolattartásra, illetve a humanitárius segélyek koordinálására.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek