A Fidesz megtette a szükséges intézkedéseket
Dátum: 2008-03-28 11:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=111321
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:25:33.216195, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az elmúlt napokban a Fidesznek küldött fenyegető tartalmú levelek után ismeretlenek robbanótöltet nélküli gyakorlógránátot helyeztek el a Szövetség Lendvay utcai székházánál. Szintén ma reggel robbanószerkezetre hasonlító tárgyat találtak a párt V. kerületi irodájának bejárata előtt. A rendőrség mindkét ügyben vizsgálatot folytat. A Fidesz Elnöki Kabinetjének biztonsági igazgatósága a párt politikusainak és irodáinak biztonsága érdekében a szükséges intézkedéseket megtette.
Cser-Palkovics András
helyettes szóvivő