Lemondott közgyűlési tagságáról a frakcióvezető
Lemondott március 31-i hatállyal közgyűlési tagságáról a Fidesz-KDNP salgótarjáni frakcióvezetője. Döntését Skuczi Nándor pénteken sajtóközleményben tudatta az MTI-vel.
Dátum: 2008-03-28 14:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=111336
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:25:37.652639, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A politikus a Fidesz-KDNP városi listáján szerzett mandátumot a 2006-os önkormányzati választáson. Skuczi Nándor rövid közleményében azt írja: időközben Nógrád megye 2. számú választókerületében kapott fontos, és sok idővel, energiával járó megbízást. Mivel a két felelős tisztség színvonalas betöltése külön-külön is egész embert kíván, az új körülményeket mérlegelve arra az elhatározásra jutott, hogy a salgótarjáni közgyűlési tagságáról lemond - teszi hozzá.
Skuczi Nándor frakcióvezetői megbízása mellett az ügyrendi és jogi bizottság tagjaként és a közbeszerzési bizottság elnökhelyetteseként dolgozott. A jobboldali koalíció három, szocialista vezetésű ciklus után nyerte meg a 2006. évi önkormányzati választást a nógrádi megyeszékhelyen. Salgótarján polgármesterévé a korábban nem politizáló iskolaigazgatót, Székyné Sztrémi Melindát választották, aki párton kívüliként volt a jobboldal jelöltje.