Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Arafat elhalasztotta a miniszterelnöki kinevezést

Jasszer Arafat palesztin elnök - az általános várakozásokkal ellentétben - elhalasztotta helyettese, Mahmud Abbasz miniszterelnöki kinevezését, a törvényhozó tanácsnak pedig további tanácskozást javasolt az intézmények reformjáról.


Dátum: 2003-03-13 18:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8234
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:07:10.001983, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mint Ibrahim Abu Nadzsah, Ahmed Korei palesztin parlamenti elnök helyettese csütörtökön Rámalláhban az AFP hírügynökségnek elmondta, Arafat néhány pontban meg akarja változtattatni a kormányfői hivatal bevezetéséről hétfőn meghozott törvényt. A törvény csak akkor lép életbe, ha Arafat kihirdeti.

Izrael szerdán elégedetlenségét fejezte ki a jövőbeli palesztin miniszterelnök hatáskörének tervezett megnyirbálása miatt. Szilvan Salom izraeli külügyminiszter Colin Powell amerikai külügyminiszterrel folytatott telefonbeszélgetésében leszögezte: mindaddig nincs kilátás az izraeli-palesztin kapcsolatok javulására, amíg biztonsági kérdésekben Arafat kezében marad a legvégső döntés. Az izraeli külügyminiszter azt tartaná helyesnek, hogy a palesztin miniszterelnök legyen a végrehajtó hatalom korlátozások nélküli főnöke.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek