Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Navracsics Tibor beszédének szó szerinti leirata

Navracsics Tibor az országos választmányi ülésen elhangzott beszédének szó szerinti leirata.


Dátum: 2008-03-29 18:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=111442
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:26:09.595289, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tisztelt Választmány! Tisztelt Elnökség!

Dokumentumokkal érkeztem, mert hogyha minden jól megy, akkor dokumentumot fogunk elfogadni. Boldog születésnapot kívánok, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség minden alapítójának és minden azóta csatlakozott tagjának!

Bizonyára tudja a tisztelt országos választmány, hogy velünk párhuzamosan, velünk egy időben egy országos pártértekezlet is zajlik, ez a Magyar Szocialista Párt pártértekezlete, majdnem pontosan 20 évvel azt követően, hogy egyébként a Fidesz megalakulását követően egy másik pártértekezlet is volt, a Magyar Szocialista Munkáspárt pártértekezlete, utolsó pártértekezlete, 1988. május 20. és 22. között.

Ha megengedi a tisztelt országos választmány, akkor az előterjesztésem bevezetőjeként hadd olvassak föl az MSZMP országos pártértekezletén elhangzott egyik beszédből egy részletet! "Romlott a közhangulat, csökkent a bizalom a párt és a vezetőink iránt, s ahogy ez ilyenkor lenni szokott az ország határain belül és kívül is jelentkeznek mindazok, akik szeretnek a zavarosban halászni, és megpróbálják az ország nehézségeit a szocialista rendszer ellen felhasználni. Politikai intézményeink átfogó reformjának célja a népi hatalom, a szocialista rendszer erősítése. Javaslom, hogy a pártértekezlet a legmesszebbmenőkig támogasson minden reformot, amely ezt a célt szolgálja, s utasítson el minden olyan törekvést, amely a burzsoá demokrácia, az anarchia irányába mutat, vagy a mai magyar szocialista valósággal nem számoló utópikus elgondolásokat tartalmaz" - mondotta Kádár János 1988. májusában.

A szavak a retorika, a fordulatok, részben a szereplők ugyanazok. Húsz év telt el egy sajátos időutazás részesei vagyunk, ahol vannak olyanok, akik úgy látszik, hogy ezt a 20 évet nem tették meg. Hiszen ma hallhattunk egy olyan miniszterelnöki beszédet és pártelnöki beszédet az MSZP - nem tévedés, MSZP - országos pártértekezletének a megnyitásaként, ahol Gyurcsány Ferenc azt mondta, hogy vesztésre állnak, rossz a közhangulat az országban, lehet, hogy új kormányprogramra van szükség. Két-három hónapra meg kell állni, meg kell vitatni, hogy akkor egyáltalán mi legyen Magyarország jövőjével, milyen irányba induljon el Magyarország: Változtatni kell szinte mindenen, és akár a koalíciós együttműködési megállapodás, akár a kormány összetétel, akár a miniszterelnök, vagy a pártelnök személyének kérdésében meg kell nyitni a vitát, le kell folytatni a vitát. Vagyis, Gyurcsány Ferenc úgy gondolja, hogy meg kell állni, mindent újra meg kell vitatni az MSZP-n belül.

A mi kérdésünk az, hogy miért csak az MSZP-n belül. Miért nem adják meg akkor a lehetőséget a Magyar Köztársaság minden választópolgárának, hogy lefolytassa ezt a vitát, eldöntse, hogy akkor milyen irányba menjen tovább Magyarország, eldöntse, hogy kik legyenek kormányon, és eldöntse, hogy ki legyen a miniszterelnök, milyen személyi összetételben folytassa Magyarország a jövő útját.

Ma azt láthatjuk, hogy - a választmány elnöke által már idézett bejelentés alapján - Gyurcsány Ferenc, ahogyan mi azt sejtettük, minden személyi áldozatot kész meghozni annak érdekében, hogy ő valahogyan túlélje a jelenlegi helyzetet.

Talán a választmány tagjai közül vannak, akik emlékeznek rá, én a népszavazást követően az Országgyűlésben március 10-én, Gyurcsány Ferenc napirend előtti felszólalására reagálva azt kértem Gyurcsány Ferenctől, hogyha lehet, akkor ne a minisztereken verje le a népszavazás kudarcát. A miniszterek végrehajtói egy miniszterelnöki akaratnak. Gyurcsány Ferenc, aki mindig is büszke volt arra, hogy ő szabja meg a kormányzati politika irányát - ő tudja, hogy milyen jövő kell Magyarországnak és ő tudja, hogy milyen lépéseket kell megtenni -, soha nem engedte volna meg, hogy Horváth Ágnes a saját jószántából hozzon az ő akaratával ellentétes döntéseket. Gyurcsány Ferenc akkor engem enyhén bolondnak nézve azt mondta, hogy nekem rossz tanácsadóim vannak, és csak ha olyan tanácsadóim vannak, akiknek mindössze arra futja, hogy ilyen ötleteket javasoljanak, hogy ő esetleg le akarna váltani bárkit is a kormányban minisztert vagy államtitkárt, akkor bocsássam el a tanácsadóimat, mert az biztos, hogy óriási bakot lőttek, ahogyan ő mondta. Sőt minisztereihez fordulva egyúttal biztosította is őket, hogy miniszter urak és asszonyok, akik most azok, az azok is maradnak, Horváth Ágnes valószínűleg már nem az, és ki tudja ki lesz a következő.

Azt láthatjuk ismét, hogy Gyurcsány Ferenc személyes érdekei és személyes túlélése minden egyéb politikai érdeket felülírnak a koalícióban, ha Gyurcsány Ferencnek attól függ a személyes túlélése, hogy az összes tagját feláldozza a kormánynak, akkor fel fogja áldozni a kormány összes tagját, hogy ő maradhasson hivatalban.

Tisztelt Választmány!

Mi, a magunk részéről egy másfél éves folyamat végére értünk most. Egy olyan programalkotási folyamat végére, amely 2006 novemberében kezdődött.

Talán emlékeznek rá a választmányi tagok, a győri kongresszuson döntöttünk úgy, hogy megkezdünk egy olyan nagyobb léptékű, hosszabb távú programalkotási folyamatot is, amely egyrészt már előkészületül szolgál a következő választásokra, a remélhető kormányzati szerepre, másrészt pedig előkészítést jelent egy olyan középtávú stratégia megalkotására is, amelyet egy pártnak időnként tíz-tizenöt évente meg kell alkotnia. Nekünk is volt már ilyen korábban is, más európai pártok is ismernek ilyet a párttörténet során, és mi magunk is úgy gondoltuk, hogy ismét egy olyan fordulóponthoz érkeztünk, amikor ideje van annak, hogy megnézzük, mit értünk azokon a problémákon, amelyekről azt tartják, hogy ma Magyarország alapvető problémái, és milyen kiutat találnánk Magyarország nehéz helyzetéből.

Így kezdtük meg 2007 januárjában a Jövőnk című vitasorozatot, ahol eredetileg négy témakör köré csoportosítva - 2007 első félévében - olyan műhelymunkát kezdtünk, amely lehetővé tette a későbbi részletesebb programalkotást. Az igazságosság, a közszolgáltatások, az életminőség és a versenyképesség témakörét körbejárva leírtuk, hogy mi nagyjából milyen Magyarországot képzelünk el. Milyen a jövő Magyarországa, milyen az a Magyarország, amely hosszabb távon is talán meg tudja hódítani saját polgárait, hiszen erre van ma szükség. Hosszabb távon is képes azt biztosítani, hogy mindenki otthon érezze magát, és hosszabb távon is képes azt biztosítani, hogy mindenki meg tudja valósítani az álmait.

Így jutottunk arra a következtetésre, hogy a ma Magyarországa igazságtalan, versenyképtelen, nem képes a jó életminőséget garantálni az embereinek, és a közszolgáltatások területén sem képes megfelelő színvonalon biztosítani a jó élet követelményeit.

Ezt a vitairatot a 2007. júniusi Fidesz-kongresszus elfogadta, és az ekkor kapott meghatalmazás alapján léptünk tovább az alapprogram megalkotására. Úgy gondoltuk, hogy ha már időben, stratégiailag, hosszabb távra elő tudtunk nézni, akkor nézzünk körbe térben is, azaz keressük meg azokat az európai testvérpártjainkat, akik hasonló programalkotási folyamat közepén, elején vagy éppen végén vannak. Beszéljük meg, hogy melyek azok a kérdések, ahol közös megoldásokat tudunk esetleg találni, ahol össze tudjuk hangolni a politikánkat, és melyek azok a kérdések, amelyekben esetleg további vitákra van szükség.

Így a kongresszus felhatalmazása alapján ősszel így járhattam a CDU-nál, így járhattam Nagy-Britanniában a Konzervatív Pártnál, így járhattam Lengyelországban a Polgári Platformnál és így járhattam Brüsszelben az Európai Néppártnál, hogy ezen pártok vezetőivel, szakmai műhelyével egyeztetve azonosítsuk azokat a pontokat, ahol a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség része a nagy közös európai gondolkodásnak. A családpolitika, a demográfia, a gazdaságpolitika, a versenypolitika, a demokratikus intézmények védelme, a polgári lét biztosítása és Európa jövőjének biztosítása területén. Mivel tud hozzájárulni a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség ahhoz, hogy Magyarország sikeres legyen, hiszen, ha Magyarország sikeres, akkor Európa is sikeres. Mivel tudja elejét venni a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség annak, hogy Magyarország sikertelen maradjon, hiszen, ha Magyarország sikertelen, akkor Európa is sikertelen.

Mi, itt nem egy magunkban állunk. Mi, egy európai család közepén állunk, egy olyan európai család közepén, amelynek tagjai készek nekünk segíteni, szívesen segítenek, de amelyek el is várják tőlünk, hogy mi is segítsünk nekik. És mi azzal tudunk a leginkább segíteni, ha sikeressé tesszük Magyarországot. Ha olyan programot teszünk le az asztalra, amely erőssé teszi Magyarországot, amely sikeressé teszi Magyarországot, mert egy erős és sikeres Magyarország teszi Európát is erőssé és sikeressé. Nyilvánvalóan ez a mi történelmi feladatunk, és az is nyilvánvaló, hogy az Európai Néppárt tagszervezetei ennek jegyében segítettek nekünk, amikor azonosítottuk a pontokat, ennek jegyében tudtuk megfogalmazni azokat a javaslatokat, amelyek egy nemzetközi konferencia keretében tavaly év december 8-án itt Budapesten be tudtuk mutatni, hogy aztán az ország több pontján is vitairatként megvitatva az alapvető állításait most az Országos Választmány elé terjeszthessem elfogadásra.

A program címe, az alapprogram címe, Erős Magyarország. Én azt hiszem, hogy soha nem volt talán időszerűbb ez az alapprogram cím, az erős Magyarország eszméje, az erős Magyarország gondolata, mint ma éppen most, amikor a kormányzati koalíció súlyos válsággal küzd, amikor nincsen gyakorlatilag érdemleges kormányzati politika Magyarországon, amikor a miniszterelnök saját személyes fájdalmába süppedve egy egész országos vádol a politikájának kudarcáért, amikor szánalmas összesküvés elméleteket felvázolva az Alkotmánybíróságtól kezdve, az újságírókon keresztül, az ellenzéki pártok mindegyikét azzal gyanúsítja, hogy szabadidejükben mást sem tesznek, mint 3,3 millió állampolgárt próbálnak átverni. És amikor mélyen lenézve a választópolgárokat úgy gondolják, hogy be lehet csapni 3,3 millió embert, akik vették a bátorságot, vették az erejüket, összeszedtük az ellenállás képességét, és Gyurcsány Ferenc minden fenyegetőzése ellenére március 9-én igent mondtak.

Igent mondtak a jövőre, igent mondtak a tandíjra, a tandíj eltörlésére, igent mondtak a kórházi napidíj eltörlésére és a vizitdíj eltörlésére. Igent mondtak a jövő Magyarországára. És ezzel igent mondtak az erős Magyarországra is. Hiszen az erős Magyarország, a sikeres, olyan polgári Magyarország - nem baloldali polgári Magyarország, hanem polgári Magyarország -, amely nyitva áll a jobboldali és a baloldali polgárok előtt is, amely nemcsak a baloldali vagy a jobboldali családok gyermekei számára kívánja biztosítani ismét az adókedvezményt, hanem minden család számára biztosítani akarja. Amely nemcsak a jobboldali, vagy a baloldali polgárok számára akar munkahelyet biztosítani, hanem minden magyar polgár számára munkahelyet kíván biztosítani. Amely nemcsak a jobboldali vagy a baloldali polgárok számára akarja a gazdasági növekedés, az egyéni boldogulás, a családok biztonságának lehetőségét megteremteni, hanem minden magyar polgár, család, közösség számára meg akarja teremteni ennek a lehetőségét.

Úgy gondolom, hogy nekünk nemcsak a jobboldal számára kell felvállalnunk a képviseltet. Nekünk lehetővé kell tennünk, hogy minden magyar polgár, ha egyetért a céljainkkal, egyetért az értékeinkkel, akkor csatlakozni tudjon hozzánk, és megbízhasson bennünk. 2007 januárjában a Jövőnk vitasorozat első konferenciáján így született meg az új többség fogalma. Úgy gondoltuk, hogy 2006 ősze, az önkormányzati választások megmutatták, hogy Gyurcsány Ferenc hazugságai, a kormányzó pártok hiteltelensége olyan válságot indított el a választópolgárok körében - a magyar társadalomban is - a társadalmi szerződés alappontjainak felrúgásával, amely számunkra részben lehetőségek, még nagyobb részben azonban óriási felelősséget jelentett.

Nekünk az a feladat adatott meg, hogy azokat a polgárokat, akiket becsaptak a baloldali pártok, azokat megkeressük, és azt mondjuk, hogy nálunk képviseletet nyerhettek, velünk jobban járhattok. Mi, munkával, érdemekkel tudjuk bizonyítani számotokra, hogy nem az ideológia, hanem a hétköznapi élet boldogulása a fontos. Hogy lehetővé tudjuk tenni, ha megbíztok bennünk, hogy Magyarország ismét sikeres, ismét boldog és ismét erős legyen. És nézzék meg az eredményét! Egy évvel később 3,3 millió ember mondott igent a tandíj eltörlésére, a kórházi napidíj eltörlésére és a vizitdíj eltörlésére.

Nem gondoljuk, hogy ezek az emberek Fidesz-szavazók lennének, túlzott önbizalom és beképzeltség lenne, ha ezt gondolnánk. Azt gondoljuk, hogy 3,3 millió ember nyilvánította ki azt, hogy nyitott az érveink meghallgatására. De nekünk el kell mondani, az érveinket, nekünk jó érvekkel kell rendelkeznünk ahhoz, hogy ezt a 3,3 millió embert meg tudjuk győzni. Melyek ezek az érveink?

Úgy gondolom, hogy a mai kor legnagyobb kihívása a gazdasági növekedés beindítása. Egy százaléknyi gazdasági növekedés a költségvetés számára körülbelül 100-120 milliárd forint plusz bevételt, tiszta bevételt jelent. Gondoljanak bele, Gyurcsány Ferenc 15 milliárd forint miatt közölte, hogy a költségvetésnek nem áll módjában, neki pedig nem áll szándékában pótolni a vizitdíj összegét. 15 milliárdról. Egy százalék gazdasági növekedés 100-120 millió forint plusz bevételt, tiszta bevételt jelent. Persze 0,7 százalékos gazdasági növekedésnél meg lehetősen nehéz bővülést tervezni. Nehéz úgy bővülést tervezni, hogy egy elhibázott gazdaságpolitika, torz személyi ambíció, rossz személyzeti politika, rossz minőségű jogszabályalkotás, és általában a piac viszonyainak ismerete, ismeretének hiánya a gazdaságra olyan politikai fékeket tesz, amely megfojtja a gazdasági kezdeményezést, amely megfojtja a munkahelyteremtést, amely gyakorlatilag megfojtja a gazdasági növekedés lehetőségét. Ma, amit a magyar gazdasági növekedés képes produkálni, azt valójában az itt lévő nemzetközi vállalatok produkálják. Csak őrajtuk múlik, hogy egyáltalán nem mínuszban van a gazdasági növekedés.

A mi feladatunk az, hogy beindítsuk a gazdasági fejlődés igazi motorját is. Beindítsuk azt az oldalát, amely az elmúlt időszakban elhalt. A kis- és középvállalkozások támogatása révén, beruházásokkal el kell érnünk, hogy beinduljon ismét a magyar gazdasági növekedés.

Gyurcsány Ferenc persze erre azt mondaná, hogy mi el akarjuk venni a nyugdíjasoktól a nyugdíjat, el akarjuk venni a nagycsaládosoktól a családi pótlékot, általában: éhezéstől felpuffadt hasú gyerekeket vizionálva már azzal fenyegetne minket, hogy a sorkatonai szolgálat újbóli bevezetése mellett a nyugdíjasokat is munkaszolgálati kötelezettségre küldenénk. Ezúton mondom, hogy ez nem igaz, még mielőtt Gyurcsány Ferenc hozzákezdene ehhez. Bár őt nem nagyon szokta az zavarni, hogyha azt mondják neki, hogy éppen nem igazat beszél.

De a helyzet, hogy ameddig nincsen gazdasági növekedés, és ameddig egy kormány nem képes garantálni a gazdasági növekedést, addig nincs értelme beszélni a magyar gazdaság jövőjéről. És ameddig egy kormány nem képes biztosítani a gazdasági növekedés beindulását, addig nincs értelme beszélni egy kormány alkalmasságáról.

A Gyurcsány-kormány ma alkalmatlan az ország irányítására. Hivatalban van, de nincs tehetsége, nincs jövőképe és nincsen kapacitása arra, hogy az ország jövőjének irányt szabhasson. Nekünk kell ezt megtenni.

A munkahelyteremtés mellett nyilvánvalóan a képzett és egészséges munkaerő lehet az alapvető célunk, hiszen ez az, ami a gazdasági növekedést tartóssá teheti. Ázsiai, európai, sőt már most azt mondhatjuk, hogy afrikai példák is azt bizonyítják, hogy a képzés, az egészségügy nem pusztán a társadalompolitika egy-egy alágazata. Olyan stratégiai ágazatok, amelyek az egy-egy ország kitörési lehetőségét jelenti.

A tartós gazdasági növekedés alapját jelenti a képzett munkaerő, a sok egyetemista, a minőségi felsőoktatás a kutatás- és fejlesztés, a diplomások arányának növekedése, a jól képzett diplomások száma és elhelyezkedési lehetőségei, és az egészséges munkaerő. A megelőzési programok beindítása, a népegészségügyi programok beindítása, az egészségügyi rendszer elérhetősége, a jó minőségű egészségügy. Ezért ragaszkodtunk ahhoz - és ezért szerepel az Erős Magyarország programunkban is -, hogy nem létezhet felsőoktatási rendszer tandíjjal. Mert a tandíj bezárja a jövő kapuit. A tandíj megfosztja a fiatalokat, vagy legalább is csökkenti annak az esélyét, hogy egyetemet végezzenek, hogy jól jó minőségű egyetemi tanulmányokat tudjanak folytatni, és utána minél többen el tudjanak helyezkedni.

Ezért elleneztük, és ezért szerepel a programban is az, hogy a kórházi napidíj és a vizitdíj nem útja az egészségügyi reformnak, mert a kórházi napidíj és a vizitdíj elzárja az embereket az egészségügyi rendszertől. Elzárja a megelőzés lehetőségét - ezt némileg udvariasabban a szocialisták és szabad demokraták úgy szokták fogalmazni, hogy csökkenti az indokolatlan orvos-betegtalálkozások számát -, nehezebbé teszi az emberek számára az egészségügyi intézménybe való eljutást, később fordulnak orvoshoz, később jutnak el a kórházba, rosszabb egészségi állapotba jutnak el oda.

Betegebb lesz a magyar munkaerőpiac, ha innen közelítjük. Aláássuk a gazdasági növekedésünk alapját, az egész magyar jövő szilárdságát ássuk alá. És ebből adódik már, hogy alapvető fontosságú az erős, stabil családi közösségek léte. Általában azt mondhatjuk, hogy minden közösség jelentősége nemcsak abból áll, hogy érzelmileg azonos, vagy egymással rokonszenvező emberek közösséget alkotnak. De érzelmi többletet is jelent az egyénhez képest. Számunkra a pihenés, a megnyugvás, a szeretet, az újraépülés lehetőségét biztosítják a közösségek. Számukra a család a legfontosabb közösség, hiszen a legtöbb érzelmet, a legtöbb szeretet az ember a családtagjaitól kaphatja. Éppen ezért a jövő szempontjából alapvető fontosságú, hogy megteremtsük a családok stabilitását, megteremtsük azt a stabil jövőképet, amely lehetővé teszi a családok számára, hogy boldogan és jó minőségű életet élhessenek.

Tisztelt Választmány!

Az Erős Magyarország programja a szolidáris és versenyképes Magyarország programja. Olyan gazdaság kell, olyan gazdasági szereplők kellenek a nemzetközi vállalatoktól a kisvállalkozókig, akiknek nem küzdeniük kell a politikával, nem konfliktusba kell kerülniük a kormányzati politikával, hanem akiket segít a kormányzati politika. Nekünk olyan kormányzati politikát kell adnunk, olyan programot kell adnunk, amely segíti a gazdaság szereplőit a nemzetközi vállalatoktól a kis- és középvállalkozásokig. Szolidáris Magyarország, azaz a családokat helyezi a középpontba. Hiszen biztosak vagyunk benne, hogy gazdasági növekedés, erős társadalom, erős érzelmi közösségeken, összetartó közösségeken, barátságos, nyugodt, egészséges és tanult embereken alapul. Ezért van szükségünk arra, hogy a politika középpontjába a családpolitikát, a gazdasági növekedést, a versenyképességet és a szolidaritást állítsuk.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak!

Kapcsolódó elemek