Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Merénylettel fenyegették meg Orbánt

Orbán Viktor, a Fidesz elnöke elleni merénylettel fenyegető e-mail érkezett szombaton a főkapitányságra, s erről a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) tájékoztatta a Fidesz elnöki kabinetét - közölte a párt helyettes szóvivője.


Dátum: 2008-03-30 10:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=111449
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:26:11.573954, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Cser-Palkovics András közleményében azt írta: a kabinet biztonsági igazgatósága Orbán Viktor személyes biztonságának fokozott védelme érdekében megtette a szükséges intézkedéseket.

A rendőrség közleményt tett közzé; ebben megerősítette, hogy a nap folyamán valóban érkezett egy fenyegető hangvételű elektronikus levél a BRFK központi e-mail címére, ám annak tartalmáról nem nyilatkoztak.

Kapcsolódó elemek