"Feltették Gyurcsányt a keresztre, s hagyják kivérezni"
Dátum: 2008-03-30 11:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=111460
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:26:14.746735, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Gyurcsány egyelőre túl erős a tagság körében, hogy leváltsák, de többek szerint is januárra meggyengülhet annyira, hogy nekimenjenek. Vagy az EP-választásokig a helyén marad, és csak utána kergetik el.
Az egyik szocialista szóhasználatával élve "feltették Gyurcsányt a keresztre, és most hagyják kivérezni". Azaz abban reménykednek, hogy januárig annyira legyengül a jelenlegi politikai környezetben (újabb népszavazási purparlé, egészségügyi és koalíciós viták, tovább amortizálódik az MSZP népszerűsége), hogy a miniszterelnököt a párton belül is könnyedén be lehet majd dönteni.