Az EP nem ért egyet az EKB reformjavaslataival
Az Európai Parlament (EP) csütörtökön nagy többséggel elutasította azokat a javaslatokat, amelyeket az Európai Központi Bank (EKB) dolgozott ki irányító testületei működési és szavazási rendjének a bővítés miatt szükségessé váló módosítására.
Dátum: 2003-03-13 18:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8236
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:07:10.695421, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A parlament állásfoglalása szerint középtávon fenn kellene tartani a jelenlegi rendszert, amely azon alapul, hogy a bank legfontosabb irányító testülete, az igazgatótanács hat tagjából és a tagországok központi bankjainak kormányzóiból álló kormányzótanács minden tagjára egy szavazat jut.
Az euróövezet jegybankjának a múlt hónap elején előterjesztett javaslatai szerint a bővítés után a kormányzótanácsban 21-re korlátoznák a leadható szavazatok számát. Az igazgatótanács tagjainak továbbra is állandó szavazati joga lenne, a tagországok jegybanki elnökei közül azonban egyidejűleg csak 15-en vehetnének részt a döntéshozatalban. Ugyanakkor rotációs rendszerrel gondoskodnának arról, hogy előbb-utóbb mindenkire sor kerüljön.
Az Európai Parlament képviselőinek nagy többsége ezzel szemben osztotta a kérdéssel foglalkozó jelentéstevő, Ingo Friedrich, valamint a gazdasági és pénzügyi bizottság véleményét, amely szerint a pénzintézet által javasolt rendszer túlságosan bonyolult, emellett nem is igazságos.
Most elfogadott jelentésében Friedrich (aki az EP egyik alelnöke is) azt javasolta, hogy ehelyett tartsák fenn az "egy ország - egy szavazat", illetve az egyszerű többséggel történő döntéshozatal elvét.
A bank által javasolt rendszer azon alapulna, hogy a tagországokat egy - a nemzeti össztermékből és a pénzügyi szektor súlyából számított - összetett mutató alapján három csoportra osztanák, s ennek alapján határoznák meg a rotációt. Ez viszont azt jelentené, hogy az e szempontokból nagyobb súlyt képviselő tagországokra (Németország, Franciaország, Olaszország, Spanyolország) gyakrabban kerülne sor, mint a kisebbekre, bár a szavazati súlyok alapján ez utóbbiak elméletileg leszavazhatnák őket.
Friedrich arra kérte a tagországok állam- és kormányfőit, hogy a jövő hét végén esedékes brüsszeli csúcsértekezletükön támogassák a parlament állásfoglalását, és ne fogadják el az EKB javaslatait.
A valutaunióval kapcsolatos ügyekben az Európai Parlamentnek csak konzultatív szerepe van, a döntés joga a tagállamokat illeti meg, amelyek viszont csak egyhangúlag határozhatnak. A tizenötök közül Finnország és Hollandia máris hangot adott a bank javaslataival kapcsolatos fenntartásainak, és ha ezeket fenn is tartják, akkor a reformelképzelések ebben a formában nem valósulhatnak meg.
A parlament jelentéstevője szerint középtávon fenn kellene ugyan tartani a jelenlegi rendszert, amelyet azonban ettől még ki lehetne bővíteni olyan paraméterekkel, mint az egyes országok népessége, gazdasági súlya vagy bankszektorának mérete. Amikor pedig már 25 ország lesz tagja a valutauniónak, szükségessé válhat a stratégiai és az operatív döntési szintek elkülönítése - véli Friedrich.
Szerinte a jövőben egy kilenc tagúra bővítendő igazgatótanács lehetne felelős az operatív döntésekért, míg stratégiai kérdésekben a teljes kormányzótanács határozhatna.
MTI - fidesz.hu