A Fidesz mindig referencia volt
Húsz éve, 1988. március 30-án alapította meg a Fiatal Demokraták Szövetségét (Fidesz) 37 egyetemi és főiskolai hallgató, fiatal értelmiségi Budapesten.
Dátum: 2008-03-30 14:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=111475
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:26:19.026676, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A születésnap alkalmából a Fidesz megalakulásának helyszínén, a Bibó István szakkollégium Ménesi úti épületben emlékeztek az alapítók.
Szájer József ünnep beszédében arról beszélt, hogy Magyarország története egészen más irányt vett volna a Fidesz nélkül.
"Az a fajta következetes kiállás, az a fajta demokratikus polgári gondolkodásmód, az fajta elkötelezettség és elhatározottság a szabadság ügye mellett, az biztos, hogy nem lenne jelen" - fogalmazott Szájer.
A politikus szerint a Fidesz innovatív technikái jelentős hatással voltak az egész magyar politikai életre, amelyben az egykori Fiatal Demokraták Szövetsége mindig is "referencia" volt. Mint fogalmazott, a magyar politikában minden "a Fidesz köpönyegéből bújt ki", a Fidesz által képviselt új gondolkodásmódot, irányokat "ellopták, lemásolták, kihasználták".
Szájer József történelmileg egyedülálló jelenségnek nevezte a Fideszt. Mint mondta, nem volt szükségszerű az, hogy a Fidesz létrejöjjön, hiszen több más országban - ahol hasonló fejlődésen mentek át az elmúlt időszakban, mint Magyarország - nem jött létre ilyen alakulat. Hozzátette: ahol pedig bekövetkezett, ott tiszavirág életű volt.
A politikus úgy vélte, a Fidesz nem csak Magyarország, a magyar rendszerváltozás kapcsán jelent, jelentett új irányokat mutató, újdonsült politikai erőt, hanem ezt az innovációs képességét most már európai méretekre is kiterjesztette. Mint mondta, az Európai szintéren azok a jelenségek, amelyeket a Fidesz hozott be a politikába, ott vannak az élvonalban.
Az ünnepségen az alapítók közül, többek között, jelen volt: Orbán Viktor pártelnök, Deutsch-Für Tamás elnöki kabinetfőnök, Szájer József európai parlamenti képviselő, Németh Zsolt, a parlament külügyi bizottságának elnöke, és Sasvári Szilárd volt országgyűlési képviselő.