Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Előrehozott választást kell tartani

A Fidesz elnöke pártja 20. születésnapi rendezvényén azt mondta, hogy a kormány tehetetlen, a gazdaság romokban hever, tehát mindenképpen lépni kell.


Dátum: 2008-03-30 15:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=111476
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:26:19.355780, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Orbán: Előrehozott választást kell tartani

"A kormány béna kacsa módjára próbálja irányítani az országot" - mondta Orbán. A "béna kacsa" kifejezést Amerikában a mandátumuk végéhez ért elnökökre használják, akik már csak a napi ügyeket intézik, de komolyabb lépésekre nem szánják el magukat.

"Világosan látszik, hogy nem megy nekik" - mondta a kormányról. Példaként említette, hogy megverik a tanárokat az iskolákban, a legbrutálisabb krimijelenetek történnek meg vidéki kis falvakban. "Vagyis az állam nem tudja megvédeni a polgárait."

Arra a felvetésünkre, hogy elképzelhetőnek tart-e a Fidesz valamiféle együttműködést a szabad demokratákkal, ha a kisebbik kormánypárt valóban otthagyja a koalíciót, úgy reagált, hogy "ez csupán szépségtapasz lehetne". "A problémát a gyökerénél kell megfogni" - tette hozzá.

Megítélése szerint a kormánykoalíció pártjai társadalmi támogatottság nélkül vágtak bele elképzeléseik megvalósításába, ezért itt volna az ideje, hogy az emberek ismét beleszólhassanak abba, hogy mi történjék az országban. "Az egyetlen megoldás tehát, hogy előrehozott választásokat kell tartani."

Úgy ítélte meg, nem az a kérdés, hogy mi lesz a kormánypártokkal, hanem hogy mi lesz az országgal. Orbán szerint Olaszország gazdasága van olyan jó helyzetben, hogy kormánya béna kacsaként tevékenykedjen, de Magyarországon a gazdaság is romokban hever. (Olaszországban egy koalíciós párt kiválása miatt a kormány elvesztette a többségét, áprilisban ezért előre hozott választásokat tartanak.)

A párt születésnapi ünnepségén először Szájer József EP-képviselő mondott beszédet, majd Kövér László méltatta az elmúlt két évtizedet. Megalapították a Fidesz-alapítók egyesületét is, ahová az ősfideszesek gyermekei is beléphetnek. Kövér László szerint ez azért jó ötlet, mert így 50 év múlva is lehetnek még tagjai az egyesületnek.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 3520, 'source_type': 'media', 'source_id': 1682, 'target_type': 'article', 'target_id': 79104, 'relation_type': 'describes'}