Égnek a telefonvonalak az SZDSZ-ben
Dátum: 2008-03-30 19:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=111482
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:26:21.104624, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Az SZDSZ nem gondolkozik a koalícióból való kilépésen, de előállítható olyan helyzet is" - fogalmazott Gulyás József, az SZDSZ országos tanácsának elnöke a Kossuth Rádiónak adott interjújában. Szerinte még korai a kisebbségi kormányzással kapcsolatos találgatás.
Nem személyi, hanem tartalmi kérdésekről van szó, a reformok és a közös kormányzás alapkérdéseiről - mondta Gulyás a Kossuth Rádiónak. A politikus élesen bírálta Gyurcsány eljárását az egészségügyi miniszterrel kapcsolatban. Szerinte a kényes politikai légkörben nem szerencsés lépés, hogy Gyurcsány Ferenc lényegében egyeztetés nélkül állítaná fel Horváth Ágnest.
Hétfőn kétszer is megbeszélik
Miközben a kisebbik kormánypárt ügyvivői a hivatalos egyeztetés előtt nem akarnak találgatni a koalíció jövőjével kapcsolatban, telefonon folyamatosan egyeztetnek egymás között. Hétfőn pedig kétszer is megtárgyalják az eseményeket és a további lépéseket: a reggeli frakcióülésen és este, a parlamenti szavazások után, amikor az ügyvivői testület és a frakció tart közös ülést.