Kimerítette tartalékait az MSZP-SZDSZ
"Kimerítette tartalékait a koalíciós kormány, az egyszerre mély erkölcsi válságba csúszott MSZP és SZDSZ taktikázása a hatalom megtartása érdekében csupán azt a célt szolgálja, hogy minél tovább tömhessék a milliárdokat a klientúra zsebébe, s elodázzák a felelősségre vonást" - mondta Kövér László a Magyar Hírlapnak.
Dátum: 2008-03-31 08:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=111505
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:26:28.128688, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Hazánk most a végelgyengülés állapotában van, pedig 2002-ben, a polgári kormányzás utolsó évében gazdaságilag, lelkileg és erkölcsileg erős ország volt, a térség legreményteljesebb állama. Mára mindez a múlté, nemcsak a gazdasági-szociális, hanem a lelki-erkölcsi hanyatlás jelei is megmutatkoznak az utcai és iskolai brutalitásokban" - mondta a Magyar Hírlapnak nyilatkozva Kövér László, a Fidesz választmányának elnöke. Meggyőződése: a mostani mély válságból csak valódi baloldali és nem baloldali emberek összefogása tudja kihúzni az országot.
"Magyarországnak csupán egyetlen esélye van, ha pártok feletti összefogással sikerül megvetni egy új politika alapjait. Új nemzeti egységre van szükség, amelyben nem egyetlen központi vélemény érvényesül, és az értékrendek különbözőségében a jövő érdekében sikerül közös pontokat találni. Ha nem így történik, a lecsúszás végleges lesz" - jelentette ki Kövér. Szerinte fontos lenne, hogy az MSZP - eljutva a párt zsákutcájának végére - képes legyen végre megújulni. Természetesen éberen figyeli a koalíciós pártok között zajló politikai agónia fejleményeit. "Jóleső érzés látni, hogy, minden ellenkező hiedelemmel szemben, a földön van egyfajta igazságszolgáltatás. Nem lehet politikai programot hazugságra építeni, márpedig az MSZP és az SZDSZ politikája a rendszerváltás óta hazugságra épül. Valóságos elvi alapok és értékrend nélkül, napi taktikai célokból, a hatalom bármi áron való megszerzése volt a politikájuk mozgatórugója, s ez csakis zsákutcába vezethetett" - mondta a választmányi elnök. Kísérteties szerinte, hogy a két párt egy időben jutott el az erkölcsi mélypontra.
Úgy látja, elfogadhatatlan taktika, hogy az MSZP és az SZDSZ még ebben a véghelyzetben is egy esetleges kisebbségi kormányzás lehetőségét fontolgatja. "Ez azt jelzi, hogy még mindig nem értik a lényeget, pedig látniuk kellene, hogy kimerítették tartalékaikat."
Kövér hangsúlyozta: az ország jövőjének szempontjából kívánatos lenne, ha előre hozott választásokra kerülne sor, s így a választópolgárok döntenének a lehetséges kiútról. Szerinte az MSZP és az SZDSZ képtelen szembenézni a kihívással, amelyet az új megmérettetés jelentene. "Egy előre hozott választáson az SZDSZ biztosan nem kerülne be a parlamentbe, ezért a kint is vagyunk, bent is vagyunk a koalícióban taktikának egyetlen célja van: időt nyerni a párt újbóli felépítéséhez - magyarázta Kövér. - Az MSZP pedig további milliárdokat szeretne a klientúra zsebébe tömni, s az időhúzással a számonkérés is elodázható. Ha ebben a helyzetben az MDF támogatást nyújtana az agonizáló balliberális pártoknak- tette hozzá a választmányi elnök -, az egyértelműen a demokrata fórumot minősítené".