Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Föld órája

A globális felmelegedés elleni összefogás fontosságára hívta fel a figyelmet világszerte a Föld órája nevű akció, amelyhez Budapesten kívül több magyar város, így Pécs és Sátoraljaújhely is csatlakozott.


Dátum: 2008-03-31 16:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=111552
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:26:42.441745, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szombat este világszerte harmincmillióan kapcsolták ki egy órára a világítást, a televíziót és más elektromos készülékeket.

A Fővárosi Közgyűlés döntésére több mint száz épület díszkivilágítását kapcsolták le szombaton este nyolc órakor, így a budai vár, a Szent István-bazilika, a Parlament, a Lánchíd s mintegy száz szobor és több múzeum fényei hunytak ki hatvan percre, de a közvilágítás folyamatos volt. A hazai nagyvállalatok közül elsőként a Magyar Telekom csatlakozott a nemzetközi akcióhoz, sötétbe borultak a vállalat fontosabb épületei és a nagyobb fényreklámok is.

Akadt olyan budapesti szálloda, amely kihasználta a kampányt, és ügyes marketingeszközként vetette azt be: szombaton este a Four Seasons Gresham Palace Budapest éttermében gyertyafényes vacsorára várták a vendégeket, csakúgy, mint a szállodalánc többi negyvenkilenc házában a világ négy kontinensén.

Pécsett az önkormányzat felhívására számos szervezet, cég és a lakosság is takarékoskodott az energiával, akárcsak Sátoraljaújhelyen, ahol a városháza, a nagytemplom, a Kossuth tér, az Árpád és Dózsa György út közötti szakaszon kapcsolták le a közvilágítást, a helyi rádió pedig óránként közölte a nap folyamán, hogy a város csatlakozott a globális felmelegedés elleni harchoz.

Egy évvel ezelőtt 2,2 millió ember és 2100 vállalat kapcsolta le a világítást Sydney-ben a Föld órája alkalmából. A kezdeményezés az ausztrál város energiafogyasztását 10,2 százalékkal csökkentette erre az időtartamra. A tavalyi akció mára globális megmozdulássá bővült: ezen az estén világszerte harmincmillióan kapcsolták ki otthonukban a világítást, a televíziót és más elektromos készülékeket.

Kapcsolódó elemek