Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Mindkét párt felelős a szociális válságért

Az MSZP és az SZDSZ is bebizonyította alkalmatlanságát az ország kormányzására - mondta el a Fidesz szóvivője.


Dátum: 2008-03-31 23:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=111578
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:26:50.408881, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az MSZP és az SZDSZ is bebizonyította alkalmatlanságát az ország kormányzására és mindkét párt egyaránt felelős az ország egyre mélyülő szociális válságért - így reagált Szijjártó Péter a Fidesz szóvivője hétfőn este arra, hogy a szabad demokraták kilépnek a koalícióból.

A Fidesz egyébként a kormányválsággal kapcsolatban még nem alakította ki hivatalos álláspontját. A párt elnöksége kedden reggel ül össze, és várhatóan ezután tartanak sajtótájékoztatót.

Kapcsolódó elemek