Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Légimentő-bázis önerőből

A kormány helyett mások cselekszenek a szentesi légimentő-bázisért. A megyei közgyűlés elnöke, Magyar Anna a megyei önkormányzatok segítségét kéri a bázis felépítésére.


Dátum: 2008-04-01 14:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=111648
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:27:11.047744, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mivel a kormány és az egészségügyi kormányzat hatalmi marakodással van elfoglalva, ezért az önkormányzati és a civil világ mozdul annak érdekében, hogy végre létrejöhessen a szentesi légimentő-bázis. Múlt héten a Csongrád Megyei Közgyűlés szavazott meg 10 milliót e cél érdekében. A döntés után Magyar Anna közgyűlési elnök Csongrád megye polgármestereihez fordult kéréssel, hogy minél több önkormányzat nyújtson segítséget a bázis létrejöttéhez.

A légi mentés tekintetében a Dél-Alföld évek óta lefedetlen terület, ezért a bázis mielőbbi megépítése kiemelt fontosságú feladat kellene hogy legyen, de az egészségügyi tárca nem tett semmit. Az Egészségügyi Minisztérium többször módosított ígérete szerint majdan EU-s forrásból biztosítanák a fedezetet, ám a mai napig még a pályáztatás sem kezdődött el.

"Balesetek a kormányválság idején is sajnos szinte minden nap vannak a régióban. Nincs időnk várni az új egészségügyi miniszterre és ködös uniós forrásokra, amikor becslések szerint havonta 60-70 súlyos sérült helikopteres mentésére lenne szükség a térségben" - véli Magyar Anna, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke, ezért is fordult 59 Csongrád megyei polgármesterhez.

A napokban postázott levelekben Magyar Anna arra kérte az önkormányzati vezetőket, hogy vizsgálják meg, van-e lehetőség arra, hogy az adott település is részt vegyen abban a széles körű társadalmi összefogásban, aminek eredményeképpen a szükséges 90 millió forintból már 55 millió rendelkezésre áll. "Tudom, minden önkormányzat nehéz helyzetben van, de hátha találnak módot arra, hogy hozzájáruljanak a dél-alföldi légimentő-bázis kialakításához. Hiszem, most minden felajánlott forintnak komoly jelentősége van, ezért fordulok levélben Csongrád megye minden polgármesteréhez. Gyors és határozott döntésünkkel emberéleteket menthetünk meg" - írja levelében a megyei elnök.

Magyar Anna a megyeszékhely szocialista polgármesterének Botka Lászlónak is írt, melyben a közgyűlési elnök reményét fejezte ki, miszerint Szeged városa legalább akkora támogatást nyújt a dél-alföldi légimentő-bázis kialakításáéhoz, mint azt Csongrád megye közgyűlése tette.

Kapcsolódó elemek