Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lábunk alatt a megoldás

A Newcastle-i Egyetem kutató szerint a speciálisan megtervezett talaj felveheti a harcot a felmelegedéssel.


Dátum: 2008-04-01 15:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=111654
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:27:12.826500, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A tudósok olyan talajtípust szeretnének kialakítani, amely folyamatosan kivonja a levegőből a szén-dioxidot. a megoldás egyben költséghatékony is lenne.

A világon egyedülálló ötlet azon alapszik, hogy a növények természetesen megkötik a szén-dioxidot, amelynek egy részét a fotoszintézis során felhasználják, a maradékot pedig a gyökereiken keresztül a talajba engedik. A legtöbb talajból ezután a szén-dioxid visszaszökik a légkörbe, vagy a talaj alatti vizekbe oldódik bele.

Van azonban egy speciális talajféleség, amely másképp viselkedik: a kalcium tartalmú szilikátban gazdag talajok. A tudósok szerint az ilyen talajban a növények gyökerein át távozó szén-dioxid kémiai reakcióba lép a a talajban lévő kalciummal, és egy teljesen ártalmatlan vegyületet: kalcium-karbonátot (hétköznapi nevén mészkövet) hoz létre. A szén-dioxid ezután a kalcium-karbonát részeként - kémiailag stabilan - a talajban marad, kavicsréteg vagy apró szemcsék formájában.

A kalcium-karbonát természetes körülmények között kialakuló, kémialilag stabil, gyakori ásvány a természetben.

A tudósok most azt kutatják, vajon lehet-e a folyamatot serkenteni azzal, hogy például több növényt ültetünk olyan területekre, ahol kalciumban gazdag talaj van. Emellett újabb kérdést vet fel : nem lehet a folyamatot úgy befolyásolni, és kalcium hozzáadásával a megfelelő talajtípust mesterségesen hozzuk létre.

A kutatás keretében mesterségesen létrehozott, kalciummal dúsított talajokat tanulmányoznak. Megfigyelik, hogy a rájuk telepített növényzet mennyi szén-dioxidot köt meg, és ezáltal mennyi kalcium-karbonát halmozódik fel a talajban. Arra keresik a választ, érdemes-e nagyobb méretekben gondolkodni, és a talajok befolyásolásával a levegőből a szén-dioxidot hatékonyan kivonni. Ha igen, akkor kevesebb üvegházgáz lesz a levegőben, ami a klímaváltozás mérséklését segíti elő.

Kapcsolódó elemek