Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Horváth János lett a Magyar Nemzeti Ellenállási Szövetség tiszteletbeli elnöke


Dátum: 2008-04-01 17:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=111666
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:27:16.345145, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Magyar Nemzeti Ellenállási Szövetség rendkívüli közgyűlése a Hadtörténeti Múzeumban 2008. március 25-én megválasztotta tiszteletbeli elnökké Dr. Horváth János egyetemi tanárt, fideszes országgyűlési képviselőt.

Az Országgyűlés korelnöke e tisztségében követi Varga Bélát, a Nemzetgyűlés volt elnökét és az alapító Bajcsy-Zsilinszky Endrét. A közgyűlés megemlékezett a közelmúltban elhunyt tagtársakról és köszöntötte a megyei szervezetek képviseletében jelen lévő vezetőket. Az ünnepi megemlékezések ismételten szóltak a magyar szabadságtörekvésekről és áldozatokról, arról a bátor kiállásról, ahogy szembeszálltak úgy a náci hitlerista, mint a kommunista szovjet zsarnoksággal. Ezzel a lelkülettel vállalta a feladatot az újonnan megválasztott tisztikar Szász Andrással az élen, aki az elhunyt Zimányi Tibort követi az elnöki tisztségben.

Kapcsolódó elemek