Nonprofit zrt.-ként működik a veszprémi megyei kórház
Nonprofit, zártkörű részvénytársaságként működik április elsejétől a veszprémi megyei kórház, a dolgozókat képviselő helyi szakszervezet vezetői kedden írták alá az új kollektív szerződést - mondta az aláírást követő sajtótájékoztatón Császár László, a Csolnoky Ferenc Kórház Nonprofit Zrt. igazgatóságának elnöke.
Dátum: 2008-04-01 19:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=111678
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:27:19.831539, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hangsúlyozta: ezzel a munkavállalók kikerültek ugyan a közalkalmazotti jogállásukból, ám a zrt. garantálja számukra a közalkalmazotti törvény által biztosított jogokat és kedvezményeket, sőt azoknál több juttatást kíván biztosítani a jövőben. Fontos, hogy a kórház dolgozói biztonságban és jól érezzék magukat, s az orvosok és ápolók ne menjenek el külföldre dolgozni - tette hozzá az elnök. Ismertetése szerint a kollektív szerződést három évre kötötték, s racionális gazdálkodással éves szinten a jövőben mintegy 530-570 millió forinttal több pénz jut majd a dolgozóknak kollektív szociális juttatásokra, béremelésekre - mondta Császár László. Tájékoztatása szerint a zártkörű részvénytársaságot száz százalékban a kórházat fenntartó Veszprém Megyei Önkormányzat alapította.
Rácz Jenő, a kórház főigazgatója szerint a zrt.-ben való működés, a hatékonyabb munka mellett, fejlesztéseket is garantál, ami megnyugtató tényező a "mai kiszámíthatatlan gazdasági körülmények" között. A főigazgató közlése szerint a 900 ágyas veszprémi megyei kórházban 1600-an dolgoznak. Az intézmény éves költségvetése nyolcmilliárd forint.