Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Jasszer Arafat megfigyelőket kér a palesztin területekre

Jasszer Arafat palesztin vezető szombaton ismételten nemzetközi megfigyelőket kért a palesztin területekre, az Európai Unió pedig az izraeli csapatok távozását sürgette a palesztin menekülttáborokból.


Dátum: 2002-03-02 17:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=546
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:19:29.854130, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az izraeli hadsereg által Rámalláhba kényszerített palesztin elnök tanácsadója, Nabil Abu Rudeina elmondta, hogy Arafat arab diplomaták előtt ismételte meg a megfigyelőket követelő felhívását.

Jasszer Abed Rabbo palesztin tájékoztatási miniszter az AFP-nek nyilatkozva háborús bűnöknek nevezte a palesztin menekülttáborok elleni izraeli támadást és ártatlan emberek meggyilkolását. Követelte, hogy a felelősöket állítsák nemzetközi bíróság elé.

A palesztin vezetés Gázában tartott tanácskozásán sürgette, hogy a nemzetközi emberi jogi szervezetek indítsanak vizsgálatot az izraeli hadsereg akcióival kapcsolatban, egyúttal felszólította az izraeli kormányt, hogy szüntesse be agresszióját és az izraeli hadsereg vonuljon ki Balata és Dzsenín menekülttáboraiból.

Az Európai Unió szombaton nyilatkozatot tette közzé Madridban, amelyben sürgette Izraelt, hogy haladéktalanul vonuljon ki a palesztin menekülttáborokból. Az EU soros elnökeként nyilatkozó Spanyolország aggodalmát fejezte ki az izraeli támadás várható következményeivel kapcsolatban és figyelmeztette az izraeli kormányt, hogy a jövőben kerülje a hasonló akciókat.

Aggodalmát fejezte ki a palesztin területeken történtekkel, a polgári lakossággal szembeni izraeli akciókkal kapcsolatban az orosz külügyminisztérium is. Az orosz külügyi szóvivő szombaton önmérsékletre intette az izraeli kormányt annak érdekében, hogy ne legyenek újabb polgári áldozatok. Az orosz külügyminisztérium lépéseket szorgalmazott az erőszak megszüntetése és a tárgyalások felújítása érdekében.

Kapcsolódó elemek