Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az EU-bíróság döntése a melegek "özvegyi" nyugdíjáról

Azok az európai uniós tagállamok, amelyek hivatalosan elismerik az azonos neműek párkapcsolatát, kötelesek ugyanolyan "özvegyi" nyugellátást biztosítani az ilyen párok tovább élő tagjainak, amilyen a hagyományos (heteroszexuális) házasfeleket megilleti.


Dátum: 2008-04-02 07:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=111693
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:27:24.108922, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A luxembourgi székhelyű Európai Bíróság döntött így kedden egy német férfi keresete nyomán. Az illetőtől megtagadták Németországban az "özvegyinek" megfelelő nyugdíjat, amelyre 2005-ben elhalálozott férfipartnere után igényt tartott.

Az EU-bíróság indoklása szerint a német nyugdíjpénztár hátrányos megkülönböztetésben részesítette a férfit nemi orientációja miatt, holott a német törvények a hagyományos házassággal egyenrangú élettársi kapcsolatnak ismerik el az azonos neműek együttélését.

Azt nem mondta ki végzésében az EU-bíróság, hogy mind a 27 EU-tagállamnak hivatalosan el kellene ismernie az azonos neműek együttélését, csupán azt, hogy ha így tesznek, mindazon jogokat és járandóságokat meg kell adniuk az egynemű pároknak, amelyek a heteroszexuális házaspárokat megilletik.

Kapcsolódó elemek