Önkormányzati és felsőoktatási együttműködés Óbudán
2008. április1-én Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata és a Zsigmond Király Főiskola között együttműködési megállapodás aláírására került sor.
Dátum: 2008-04-02 12:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=111721
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:27:32.353690, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A ZSKF és Óbuda-Békásmegyer vezetése kiemelten fontosnak ítéli a helyi közszolgáltatások, valamint közigazgatási feladatok európai mérce szerinti magas minőségi színvonalon való ellátásának megvalósítását.
Az együttműködési megállapodás célja, hogy a felek kölcsönösen együttműködjenek az Önkormányzat köztisztviselőinek, közalkalmazottainak, valamint munkavállalóinak magas színvonalú és hatékony képzése, illetve továbbképzése érdekében. Az együttműködés várhatóan nagymértékben elősegíti az Önkormányzat integrálódását az Európai Közigazgatási Térbe, valamint felkészülését a 2011-es évre, amikor Magyarország fogja betölteni az Európai Unió soros elnöki tisztségét. Ennek érdekében a Zsigmond Király Főiskola a kerület rendelkezésére bocsátja oktatási kapacitását, mivel a ZSKF jelentős képzési tapasztalatokkal rendelkezik a humánerőforrás fejlesztése, illetve a nemzetközi és európai uniós tanulmányok körében.
Az együttműködési megállapodást a Zsigmond Király Főiskola Elnöki és Rektori Hivatalának Tanácstermében írta alá Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata részéről Bús Balázs polgármester, a főiskola részéről pedig Dr. Juhászné Belatiny Katalin, a Zsigmond Király Főiskola elnök asszonya és Dr. Szatmári Péter a ZSKF általános rektor helyettese.