Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Átjárót nyitnak a ciprusi főváros két fele között

A ciprusi görög és török közösség viszonyának javulása jegyében átjárót nyitnak a világ utolsó megosztott fővárosa, Nicosia két fele között - jelentette be szerdán egy ciprusi kormányszóvivő.


Dátum: 2008-04-02 14:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=111737
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:27:36.996560, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az átjárót a város szívében, a megosztottság jelképének számító Ledra úton nyitják meg csütörtök reggel, bár addig még a két fél szakértőinek egyeztetniük kell a végső részleteket - mondta a szóvivő. Az átjáró régen várt megnyitása "bátorító" jelzés az ENSZ-főtitkár Cipruson tartózkodó helyettese szerint, aki bízik benne, hogy bár a sziget egyesítése "nem lesz könnyű, de kemény munka árán... végül sikerülni fog".

Lynn Pascoe, a politikai ügyekért felelős főtitkár-helyettes három napot töltött a szigeten, és ezalatt találkozott Demetrisz Hrisztofiasz ciprusi elnökkel és Mehmet Ali Talattal, a török közösség vezetőjével is. Tárgyalásai alapján "pozitív és reményteljes" jelentést fog letenni Ban Ki Mun főtitkár asztalára - mondta záró sajtótájékoztatóján.

A görög és a török fél a múlt hónapban, Hrisztofiasz megválasztása után személyesen találkozott, és megállapodott az egyesítési tárgyalások felújításában. Ezek június végén kezdődhetnek. Pacoe szerint "most nagyon kedvező a légkör a tárgyalásokhoz... "érezhető a lendület" és "a ciprusiaknak jó okuk van a nagy reményekre".

Kapcsolódó elemek