Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A kormány a kereskedőket védi a fogyasztókkal szemben

A kormány a kereskedők érdekeit képviseli a vásárlókkal szemben a fogyasztóvédelmi törvény módosításakor - mondta Koszorús László, a Fidesz szakpolitikusa szerdán.


Dátum: 2008-04-02 18:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=111748
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:27:40.301528, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A politikus arra reagált, hogy Lamperth Mónika szociális és munkaügyi miniszter szerdán bejelentette: a kormány elfogadta a fogyasztóvédelmi törvény módosítására vonatkozó javaslatot, amelynek célja, hogy nagyobb garanciákat, biztonságot adjon a fogyasztóknak.

Koszorús László szerint ugyanakkor a legfőbb problémákat nem sikerült korrigálnia a fogyasztóvédelemért felelős miniszternek, "aki ezen a számára új területen őzgidaként botladozik". Lamperth Mónika célt téveszt, ha azt gondolja, hogy a modern fogyasztóvédelem a kereskedőket védi meg a vásárlóktól, holott a fogyasztók érdekeit kellene képviselni a kereskedőkkel szemben - tette hozzá.

A Fidesz szakpolitikusa hangsúlyozta: a törvénymódosítás legnagyobb visszalépése abban érhető tetten, hogy az állam, az állami hivatalok lemondanak a nyilvánosságra hozatal jogáról, vagyis a jövőben nem hozzák nyilvánosságra azon a cégek nevét, amelyek jogokat sértenek, hanem ezt a lehetőséget átutalják a jogásszal és jogi személyiséggel nem rendelkező békéltetők testületekhez. Azonban az állam erről a jogról nem mondhat le, mert ezzel a vásárlók érdekvédelméről is lemond - szögezte le.

Koszorús László a módosítás kapcsán azt is kifogásolta, hogy a Legfőbb Ügyészségtől elvonják a perindítási lehetőséget, és a civil szervezetek közérdekű perindítási lehetőségeit is szűkítik. A fideszes országgyűlési képviselő felhívta figyelmet arra is, hogy az Országgyűlés nem ültette át a tisztességtelen kereskedelem gyakorlásáról szóló EU-s irányelvet, ami miatt az unió kötelességszegési eljárás alá vonta Magyarországot.

Kapcsolódó elemek