Rejtélyes Média Kht.
Herczeg Hajnalka, a balassagyarmati önkormányzat Fidesz-MPP képviselője, a pénzügyi bizottság elnöke tegnap sajtótájékoztatót tartott a városban létrehozandó Média Kht. megalakításával kapcsolatos problémákról.
Dátum: 2003-03-14 11:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8249
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:07:14.665154, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Múlt hét szerdán rendkívüli testületi ülésen mindenféle előzetes írásos előterjesztés, korábbi képviselő-testületi döntés nélkül határozat született egy leendő balassagyarmati Média Kht. ügyvezető igazgatói pályázatának meghirdetéséről.
Március 31-ig elvileg a polgármesternek kell előterjesztenie a helyi Média hosszú távú megoldási koncepcióját. Ez még nem történt meg. A pályázat viszont március 7-én megjelent a Nógrád Megyei Hírlapban, mindössze hat munkanap áll rendelkezésre a 17-i határidőig. A Fidesz feltételezi, hogy a háttérben már lépések történtek, s talán az ügyvezető igazgató személye is megvan. Az erkölcsi bizonyítvány eleve 30 nap alatt érkezik meg, ezért is módosították a kiírást, miszerint feladóvevénnyel is igazolni lehet a kérelmezést. Az alapító okirat terveit, az alapító személyét, feladatait, a vagyoni helyzetet, költségvetést nem tárgyalta meg a testület. Külön cégnél önálló vezetővel és szerkesztővel, nyilván magasabb lesz a Média költségvetése, mint a jelenlegi helyzetben. A szocialista városvezetés demokratikus döntéseket ígért - hangsúlyozta Herczeg Hajnalka - de a döntéshozatalról sem a bizottságokat, sem az intézményvezetőket, a szakszervezeteket, közalkalmazotti tanácsot nem tájékoztatták.
A kht.-re vonatkozó koncepción a jelenlegi tévévezetés már évek óta dolgozik. A Fidesz a pályáztatás gyorsaságát átgondolatlannak, költségesnek tartja, és a politikai tisztogatást sem tekinti kizártnak. Csah Gáborral, a tévé hét éve dolgozó szerkesztőjével - aki egyébként a Fidesz helyi elnöke - egyértelműen közölték, hogy nem tartanak igényt munkájára a még meg sem alakult kht.-ban.
Nógrád Megyei Hírlap