Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Seszták Oszkár lett az elnök

A szabolcsi képviselő-testület csütörtöki ülésén megválasztotta új elnökét, Seszták Oszkárt, az eddigi alelnököt a lemondott Fülöp István helyére.


Dátum: 2008-04-03 10:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=111781
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:27:50.037430, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Lemondott tisztségéről Fülöp István, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzati Közgyűlés elnöke, a Fidesz országgyűlési képviselője - távozását a képviselő-testület csütörtöki nyíregyházi ülésén Kozma Péter, a térségi helyhatóság alelnöke jelentette be.

Fülöp István, aki a 2006-os önkormányzati választás óta töltötte be az elnöki tisztséget, az ülésen felolvasott levelében a törvényben biztosított lehetőségre hivatkozva jelentette be lemondását, konkrétan az okot nem nevezte meg. Az MTI munkatársának a politikus viszont elmondta: a jövőben több időt szeretne tölteni országgyűlési választókerületében, hogy még hatékonyabban segíthesse a mátészalkai körzet gondjainak megoldását. Hozzátette: elhatározását egyeztetette a Fidesz országos vezetőivel, akik megértették döntését és biztosították arról, hogy a 2010-es választáson is jelöltje lesz a pártnak Mátészalka térségében.

***

A szabolcsi képviselő-testület csütörtöki ülésén már meg is választotta új elnökét, Seszták Oszkárt, az eddigi alelnököt. A 43 éves politikus 30:15 arányú szavazattal lett térségi önkormányzati vezető.

Seszták Oszkár 1989 és 2006 között a Fidesz megyei irodavezetője volt, s a nyíregyházi és a megyei önkormányzati közgyűlés választott tagjaként is tevékenykedett.

Kapcsolódó elemek