Bridgestone gyáravató Tatabányán
Újabb fejlett technológia érkezett Tatabányára, és ezzel tovább erősödött a helyi gazdaság szerkezete.
Dátum: 2008-04-03 14:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=111819
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:28:01.295048, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az 50 milliárd forintos beruházás 185 kiválóan képzett munkavállalónak teremt új álláshelyet - mondta Bencsik János polgármester a japán Bridgestone gumiabroncsgyártó cég új üzemének avatásán a Tatabányai Ipari Parkban.
Az ünnepségen többek között jelen volt Shoshi Akawara, a Bridgestone igazgatótanácsának elnöke és Garamhegyi Ábel, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium, nemzetközi gazdasági kapcsolatok szakállamtitkára.
Bencsik Jánostól elmondta, hogy a Bridgestone Tatabánya Termelő Kft. személyautókra és kisteherautókra gyárt majd gumiabroncsokat. Ez az első olyan gyár Európában, ahol a Bridgestone új BIRD (Bridgestone Innovative and Rational Development) technológiáját alkalmazzák. Ennek lényege, hogy a gyártás folyamata teljesen automatizált, az abroncs részegységeinek az előállításától a kész gumiabroncs ellenőrzéséig.
Az üzem hatvanhat hektáron épült fel a Tatabányai Ipari Parkban, Környe község közigazgatási területén. A két település olyan ipari övezetet hozott létre, ahol azonos helyi adószabályok érvényesek. A tatabányai polgármester szólt arról is: országgyűlési képviselőként már több alkalommal szorgalmazta, hogy mielőbb valósuljon meg a Bridgestone beruházáshoz kapcsolódóan a Tatabányai Ipari Park és a tatai autópálya-csomópont közötti közvetlen kapcsolatot biztosító körforgalmi csomópont kiépítése, és ezen útszakasz rekonstrukciója. Miután elindult a közbeszerzési eljárás, ennek kivitelezésére az év végéig van esély - mondta Bencsik János.
A Bridgestone Corporation-nak huszonnégy országban ötvenegy gyára van. Közép-Európában a lengyelországi poznani után a tatabányai üzem a második, amely gumiabroncsokat gyárt.