Bush hivatalosan kérte a török légtér használatát
George Bush amerikai elnök hivatalosan kérte a török légtér sürgős megnyitását az amerikai légierő repülőgépei számára a kijelölt török miniszterelnöktől, Recep Tayyip Erdogantól.
Dátum: 2003-03-14 11:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8254
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:07:16.183540, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A török sajtó pénteki jelentései szerint Robert Pearson, az Egyesült Államok ankarai nagykövete csütörtökön adta át a hivatalos amerikai kérést a kijelölt miniszterelnöknek.
Erdogan még nem kíván válaszolni a kérésre, mert - mint mondta - később létrehozandó kormányának kell döntenie róla, és a kormány döntését a parlament elé kell majd terjeszteni jóváhagyásra.
A török Anadolu hírügynökség szerint Erdogan szerdán este telefonon beszélt az iraki kérdésről Richard Cheney amerikai alelnökkel, és Cheney is a török légtér sürgős megnyitásának fontosságát hangsúlyozta.
A török parlament március elsején elvetette a török kormánynak azt az indítványát, hogy engedélyezzék 62 ezer amerikai katona török területre vezénylését. Ezeknek az amerikai csapatoknak a tervek szerint az lenne a feladatuk, hogy északi irányból indított támadásukkal tehermentesítsék az egyre valószínűbb iraki háborúban a déli irányból, Kuvaitból támadó amerikai fő erőket. A török parlament elutasította azt a javaslatot is, hogy az Irak elleni katonai akció megindulása esetén vezényeljenek török csapatokat Irak északi részére.
Lehetséges, hogy az új török kormány létrejötte és beiktatása után újra a parlament elé kerül egy ugyanilyen értelmű indítvány. Erdogan kormánya elemzők szerint akár már pénteken megalakulhat - írta jelentésében a francia AFP hírügynökség.
MTI - fidesz.hu