Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Jogszerűtlen a Kurdisztáni Munkáspárt terrorlistára vétele?

Jogszerűtlennek minősítette az Európai Unió Elsőfokú Bírósága csütörtökön az EU azon döntését, hogy a szeparatista Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) és politikai szárnya, a KONTRA-GEL szerepeljen a terrorszervezetek uniós listáján. A döntés azonban nem jelenti azt, hogy a két csoport lekerül a jegyzékről.


Dátum: 2008-04-04 07:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=111864
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:28:15.054843, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az uniós intézményekkel vagy szerződésekkel kapcsolatos panaszok és kételyek kivizsgálását végző bíróság - a kurd szervezet beadványa nyomán - a témában 2002-ben és 2004-ben hozott döntéseket nyilvánította semmisnek. Arra hivatkozott, hogy az EU nem tájékoztatta a két szervezetet a listára vételről, illetve nem biztosította számukra a fellebbezés jogát.

Azóta az EU már többször felülvizsgálta a listát - legutóbb tavaly decemberben -, és továbbra is rajta tartja a PKK-t. Ráadásul tavaly az unió javított a bíróság által most kifogásolt szabályozáson, azaz az érintettek tájékoztatására vonatkozó előírásokon is. Emiatt Brüsszelben azt remélik, hogy a későbbi felülvizsgálatokra vonatkozó beadványoknak a bíróság már nem ad helyt.

A PKK-t, amely immár huszonnégy éve folytat fegyveres harcot a török hadsereg egységei ellen, a terrorizmus elleni nemzetközi háború meghirdetése után, 2002-ben vették fel az uniós listára. Az utóbbi gyakran változik, jelenleg 54 személy és 48 csoport található rajta. A listán szereplőket külföldön található vagyonuk zárolásával is sújtják.

Kapcsolódó elemek