Tartanak a klímaváltozástól az európai cégek
Minden negyedik európai vállalat úgy gondolja, az idén számolnia kell a szélsőséges időjárás negatív hatásaival, ennek ellenére kevesen tesznek megelőző lépéseket - derült ki az Atradius Hitelbiztosító legfrissebb tanulmányából.
Dátum: 2008-04-04 10:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=111880
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:28:20.089690, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A hat ország 600 vállalatának bevonásával készült felmérés a klímaváltozás és az extrém időjárási körülmények üzleti működésre gyakorolt hatását vizsgálta. Az Atradius közleményében rámutat: a felmérésben résztvevő cégek úgy gondolják, hogy a költségek emelkedéséhez és az értékesítés csökkenéséhez is vezethetnek az időjárás által okozott károk.
A tanulmányból kiderül, hogy a cégek már rendelkeznek negatív tapasztalatokkal. A német cégek 60 százalékának eddig leginkább a viharkárok okoztak gondot, míg Franciaországban és Olaszországban a hőség volt a szélsőséges időjárás okozta üzleti veszteségek fő oka.
Az európai vállalatok a jövőt illetően sem derűlátóak. Csaknem 40 százalékuk úgy gondolja, hogy a szélsőséges időjárás által okozott károk az elkövetkező tíz évben őket is érinteni fogják, és a klímaváltozás negatívan befolyásolja üzletmenetüket.
Az üzleti működésre gyakorolt negatív hatások ellenére a már károkat szenvedett vállalatok közül csak minden harmadik tesz átgondolt lépéseket, hogy megvédje magát. Közülük a legnagyobb arányban - 27 százalékuk - biztosítást kötnek, 23 százalékuk pedig krízismenedzsment tervet dolgoz ki. A hosszú távú védekezési technikák közül a biztosítás a leggyakrabban, a vállalatok 56 százaléka által használt intézkedés.