Párizs komolyan gondolja a bővítés akadályozását
Brit vélemény szerint Franciaország komolyan gondolja, hogy az EU-bővítés akadályozásával bünteti meg a kelet-európai tagjelölteket azoknak az iraki kérdésben elfoglalt Amerika-párti álláspontja miatt.
Dátum: 2003-03-14 12:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8258
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:07:17.225342, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Jacques Chirac francia elnök a múlt hónapban éles kritikával illette azokat az országokat - köztük Magyarországot is -, amelyek nevüket adták a transzatlanti egységre (azaz Washington kemény Irak-politikájának támogatására) szólító nemzetközi felhíváshoz. A The Daily Telegraph című vezető konzervatív londoni napilap pénteken magas rangú brit kormányforrásokat idézve azt írta: a brit kormány úgy tudja, hogy nem egyszeri kifakadásról volt szó, a megjegyzések tükrözték Chirac egész hozzáállását az EU-bővítéshez.
Adrian Nastase román kormányfő, aki a hét elején tárgyalt Londonban, hírek szerint nyíltan szóba hozta aggodalmait Tony Blair brit miniszterelnöknek az EU-bővítés esetleges francia megvétózásának lehetősége miatt. Chirac állítólag különösen dühös Romániára annak Irakkal kapcsolatos véleménye miatt, mivel Franciaországot és Romániát különleges kapcsolatok fűzik össze - írta a brit napilap.
Denis MacShane, a brit kormány EU-ügyi államminisztere a The Daily Telegraphnak azt mondta: legutóbbi kelet-európai látogatásain vendéglátói komoly aggályaiknak adtak hangot amiatt, hogy esetleg elzárják előlük az unióba vezető utat, mert támogatják az ENSZ-határozatok iraki teljesítését célzó fellépést.
MacShane szerint nincs szükség új Jaltára Európában csak azért, mert a diktatúrától nemrég megszabadult országok erőteljesebb véleményt alakítanak ki a Szaddám Huszeinhez hasonló zsarnokok elleni harcban, mint "mások, akik megengednék (az iraki elnöknek) a végtelen időhúzást és a játszadozást az ENSZ-szel".
A brit lap felidézi, hogy Chirac utalt az EU-bővítésről szóló franciaországi népszavazás esetleges kiírására is a ratifikáció előtt. A francia közvéleményről viszont tudott, hogy ellenségesen viszonyul a bővítés gondolatához - áll a The Daily Telegraph pénteki cikkében.
MTI - fidesz.hu