Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A város működésére kellene költeni

Teljesen hibás Demszky Gábor főpolgármesternek az a városvezetési koncepciója, hogy álomszerű, megkérdőjelezhető hasznosságú presztízsberuházásokat erőltetnek, miközben folyamatosan szűkítik a városműködtetés forrásait - nyilatkozta Tarlós István, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője pénteken az MTI-nek a BKV-nál kialakult helyzettel kapcsolatban.


Dátum: 2008-04-04 17:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=111910
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:28:29.208434, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A politikus elmondta, hogy látszólag működik ugyan a város, "olykor látni tömegközlekedési eszközöket is", de a városi szolgáltatások egyértelműen hanyatlanak. A BKV paraméterkönyvének módosításánál pedig a városvezetés mellőzi a szakmai alapokat.

Megálmodtak ugyanis egy számot - mutatott rá Tarlós István -, azt, hogy hatmilliárd forintot meg kell spórolni. Miután azonban látták, hogy ez lehetetlen, előbb megfelezték, majd harmadolták az összeget. Eközben nem vették figyelembe, hogy mennyi utast vesztene a BKV, illetve ebből fakadóan mekkora bevételtől esne el. Figyelmen kívül hagyták a menetrendváltozással összefüggő költségeket is. Mindezt akkor, amikor a külső városrészeken este nyolc óra környékén már megszokottá válik a minimum félórás várakozás a BKV-járművekre - jegyezte meg.

Tarlós István hangsúlyozta, elfogadhatatlannak tartják a szerintük szakmailag megalapozatlan járatritkításokat, amelyekkel Budapesten az 1940-es évek végének színvonalára süllyedne a tömegközlekedés.

Emlékeztetett, eddig is voltak nagyon ritkán közlekedő járatok, főleg a külső kerületekben. Ezek vezetésétől megpróbált pénzt szerezni a főváros vezetése, annak ellenére, hogy a tömegközlekedés egyértelműen a fővárosi önkormányzat feladata. Ráadásul, miközben pénzt kérnek a kerületektől, érdemi egyeztetésekre nem hajlandó velük a városvezetés - fűzte hozzá.

Tarlós István rámutatott, hogy a fél éve közzétett városkoncepciójuknak megfelelően vissza kellene szorítani a presztízsberuházásokat és javítani kellene a város működésének feltételein - jegyezte meg. Annak a véleményének adott hangot, hogy a fejlesztéseknek is csak bizonyos határig örülnek az emberek. Ha ezek már a mindennapi életük, a város szolgáltatásainak rovására történnek, nem fogadják el.

Kapcsolódó elemek