Megállapodás a bajba jutott bankok megsegítéséről
Az Európai Unió pénzügyminiszterei pénteken este megállapodtak a szlovéniai Brdóban azokról az alapelvekről, amelyek meghatározzák, mi a teendő akkor, ha egy több országban is működő pénzintézetet összeomlás fenyeget.
Dátum: 2008-04-05 14:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=111943
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:28:38.676169, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az alaplevek között szerepel egyebek mellett az is, hogy az egyes kormányoknak hozzá kell járulniuk a bankok megmentésének a költségeihez. A 27 tagország által aláírt megállapodás azonban pontosan nem körvonalazza, hogy a tagországok milyen módon fognak együttműködni, hogy elkerüljék a súlyos pénzügyi veszteségeket.
Egyelőre annyi biztos, hogy a nemzeti pénzpiaci felügyeleti szervezetek részvételével szakértői csoportokat fognak létrehozni az uniós szinten működő mintegy 40 jelentősebb bank tevékenységének a nyomon követésére. Ezek a csoportok fogják majd eldönteni, hogy mit kell tenni egy válságos helyzetben.
A tagországok között azonban egyelőre még nincs egyetértés abban, hogy mennyire kell szigorítani az ellenőrzést, ennek kimunkálása még a pénzügyi szakemberekre vár.