Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kitartóan küzdenek az egriek a Markhot kórház megtartásáért

Ismét tüntettek Egerben a megyei kórház privatizációja ellen tegnap. A Fidesz-frakció a műemlékvédelmi szakhatósághoz fordul.


Dátum: 2008-04-05 15:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=111947
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:28:39.942563, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Több százan gyűltek össze tegnap délután Egerben a megyeháza előtt, hogy tiltakozzanak a Markhot Ferenc kórház magánkézbe adása miatt. A résztvevők még mindig látnak esélyt arra, hogy semmissé lehet tenni a megye és az intézmény vagyonkezelésére s működtetésére kiírt pályázat nyertese, a HospInvest Zrt. között a közelmúltban kötött szerződést. Az eseményen több helyi politikus és kórházi dolgozó is megjelent, köztük Mánya Kristóf gyermekgyógyász főorvos, az egri kórházvédő bizottság vezetője. Az orvos azt mondta lapunknak, hogy felszólalásában külön súlyt adott annak a rendkívüli közgyűlésnek, amelyet a megye polgári képviselőcsoportja kezdeményezett szerdán. "Miközben szétesik a Gyurcsány-kormány, s a koalíció belátta, hogy hibás volt egészségpolitikája, addig Egerben privatizálják az ország egyik legértékesebb kórházát" - jelentette ki az orvos.

Herman István, a polgári frakció igazgatója szerint a képviselőcsoport elvárná a megye szocialista vezetésétől is, hogy jogkövető módon járjon el. A politikus tegnap elmondta a jelenlévőknek, indítványozta a privatizációs szerződés tárgyalásakor, hogy ha a Közbeszerzési Döntőbizottság érvénytelennek nyilvánítja a pályázati folyamatot, akkor a megye álljon el a szerződéskötéstől. Javaslatát azonban leszavazták, s ezzel a megye Herman István szerint elismerte, hogy mindenáron átadja a kórházat. A Közbeszerzési Döntőbizottság a napokban befogadta a Fidesz beadványát, s vizsgálja az ügyet. Herman Istvánék a műemlékvédelmi szakhatósághoz is fordulnak, mert véleményük szerint a megye úgy adta tovább a Markhotot, hogy előzőleg nem újította föl a benne lévő több egyházi műemléket.

A kórház dolgozóinak több mint hetven százaléka kitart álláspontja mellett, és változatlanul ragaszkodik közalkalmazotti jogviszonyának fenntartásához. Velük vállaltak szolidaritást az ózdi és a kazincbarcikai kórházból érkező, valamint az Alapellátó Orvosok Országos Szövetsége nevében megjelent gyógyítók.

Kapcsolódó elemek